Álmok Ázsiából: rendhagyó programok a Zelnik Aranymúzeumban

Négy készülő kiállításából mutat be ízelítőt fennállása második évfordulója alkalmából péntektől vasárnapig a budapesti Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum, amely három napon át számos rendhagyó programmal várja a látogatókat.

aranymuzeumAz Álmok Ázsiából című programsorozat keretében a közönség megismerkedhet a Zelnik-gyűjtemény négy jelentős, eddig be nem mutatott tárgycsoportjával. Az állandó kiállítás egyik termében ezúttal külön válogatások nyújtanak betekintést a burmai arany- és ezüstkollekcióba és a Herendi-porcelángyűjteménybe, míg a földszinti teaházban a 25 éve elhunyt vietnámi festő, Bui Xuan Phai képeiből, valamint Attapol kortársművész organikus ékszereiből lesznek láthatók válogatások - közölte a múzeum csütörtökön az MTI-vel.

A programsorozat nyitányaként péntek délután Belényesy Károly ismerteti meg az érdeklődőkkel a Magyar Délkelet-Ázsiai Kutatóintézet által a kambodzsai Koh Ker romvárosban folytatott feltárások eddigi eredményeit, majd Renner Zsuzsanna, az intézet igazgatója mutatja be az ideiglenes kiállításrészeket.

Tokaji Ferenc elfeledett kínai találmányokról tart előadást, majd az első King Kong-film készítőinek Chang: Dráma a vadonban című 1936-os némafilmjét vetítik le narrációval és élőzenei kísérettel, Magyarországon először.

Másnap Novák Tibor orientalista tárja fel a közönség előtt a Zelnik-gyűjtemény feliratos tárgyainak titkait. Karafiáth Orsolya költő rendhagyó tárlatvezetést tart, de a látogatók interaktív eskrima harcművészeti órán is részt vehetnek, és egy vajang árnyszínházi előadást tekinthetnek meg.

Vasárnap többek között vietnami hangszerbemutató, interaktív kulináris kalandozás és Takács József gemmológus, ötvösszakértő előadása várja a látogatókat. Zelnik István mindhárom napon gyűjtői tárlatvezetésen mutatja be kollekcióját.

A rendezvénysorozat részletes programját a www.aranymuzeum.eu/activities-events internetcímen találhatják meg az érdeklődők.

MTI

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com