Amatőr főszereplőkkel készül Horváth Lili első nagyjátékfilmje

Amatőr főszereplőkkel, Budapesten, Kömlődön és Felsőpetényen forog 35 napig Horváth Lili első nagyjátékfilmje, A szerdai gyerek, amely egy felnőtté válás története.

20090201horvathli

Mint Horváth Lili az MTI-nek a forgatás szünetében elmondta, augusztus 25-én kezdte el forgatni első nagyjátékfilmjét a Popfilm gyártásában.

A történet főszereplője az állami gondozásból egy évvel ezelőtt kikerült 19 éves Maja, aki egy volt vasutastelepen él az intézetben megismert férjével, Krisszel. Ötéves kisfiukért azonban képtelenek felelősséget vállalni - ő továbbra is abban a gyermekotthonban nevelkedik, ahol szülei is felnőttek. Maja, ugyan szerencsétlen eszközökkel, de igyekszik magához venni a gyereket, míg Krisz inkább elfeledkezne róla. Egy nap a telepre érkezik János, egy mikrohitel program terepmunkása, aki mélyszegénységben élő emberek számára nyújt vállalkozási hitelt.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Maja a hitelből mosodát szeretne nyitni, azt remélve, hogy így közelebb kerül kisfia felügyeleti jogának megszerzéséhez.

A rendező - aki a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Gothár Péter osztályában végzett - 2009-ben készítette Napszúrás című kisjátékfilmjét, amely egyben a diplomamunkája is volt. Az alkotással több díjat nyert, köztük a párizsi Silhouette rövidfilmfesztivál fődíját, a Jameson - Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb kisjátékfilmnek járó díjat és a Magyar Filmkritikusok díját.

A szerdai gyerek több szálon is kötődik a Napszúráshoz - árulta el Horváth Lili, hozzátéve, hogy a diplomafilmre készülve olyan emberi történetekkel találkozott, melyek túlmutattak egy kisjátékfilm keretein. Az akkor megismert sorsok inspirálták a fő- és mellékszereplők karakterét. A rendező ugyanakkor hangsúlyozta, hogy A szerdai gyerek nem a Napszúrás bővített változata. "Inkább olyan, mintha megnéznénk, mi történt a főszereplőnkkel három évvel később" - magyarázta.

A történethez ezúttal is komoly kutatómunkát végzett, felkeresett például olyan, a társadalom perifériájára szorult embereket, akik a mikrohitelprogram révén próbáltak új életet indítani. "Bár próbálunk a lehető leghitelesebbek lenni, nem dokumentarista módon forgatjuk ezt a filmet - a legfontosabb számomra az a bonyolult emberi viszonyrendszer, amelyből a történet építkezik." - tette hozzá.

A szerdai gyerek amatőrszereplőkkel és profi színészekkel készül. Maját Vecsei Kinga alakítja, akinek ez az első szerepe, amúgy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen kezdi épp tanulmányait textiltervező szakon. Mint fogalmazott, nagy kihívás számára a szerep, hiszen szinte mindenben az ellentettje Majának. Közös pont mégis van: az anyaság iránti vágy és az életkor, a főszereplő szerint ezek már elegendőek ahhoz, hogy hitelesen ábrázolja a vad, öntörvényű lányt.

Felidézte, eleinte elesettnek, szánnivalónak mutatta a lányt, ám a rendezővel folytatott beszélgetések során rádöbbent: Maja sosem hagyná, hogy sajnálják.

A filmben a további szerepeket Antal Zsolt (Krisz), Thuróczy Szabolcs, Gáspár Renátó, Németh Annamária, Lukáts Andor, Dér Denisa, Börcsök Enikő és Nagy Ervin játssza.

A film a Napszúrás stábjával készül, az operatőr Maly Róbert, a producer Fehér Károly. A rendező elmondta: szeretnék, ha a képi világban tükröződne az út, amelyet Maja jár végig a felnőtté válásig.

A bemutatót 2014 tavaszára tervezik.

A szerdai gyerek gyártását 205 millió forinttal támogatja a Magyar Nemzeti Filmalap, és 100 ezer euróval a Filmförderung Hamburg Schleswig-Holstein.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com