Amerikai turnéra indul Pintér Béla Titkaink című előadása

Január közepén az Egyesült Államokba utazik Pintér Béla és társulata: a Titkaink című előadással New Yorkban és Bostonban is bemutatkoznak. A Parasztopera 2009-es New York-i vendégjátékát követően a társulat most újra átrepüli az óceánt, így a színikritikusok által a 2013/2014-es évadban a legjobb új magyar drámának és a legjobb előadásnak is megválasztott Titkaink című darabot tizenkét alkalommal játsszák el az Egyesült Államok keleti partján - olvasható a színház honlapján.

Január 13-án és 14-én a New Hampshire-i Hanoverben, a Moore Theaterben, január 19. és 22. között Bostonban, a Paramount Main Stage-en, míg január 25-étől 5 napon át New Yorkban a Baryshnikov Arts Center / Jerome Robbins Theaterben látható az előadás. A turné kísérőprogramjaként Pintér Béla egyetemi órák vendége lesz, és kerekasztal-beszélgetéseken vesz részt, ahol neves amerikai egyetemi oktatók és színházi kritikusok kérdezik.

A Titkaink bemutatója 2013. szeptember 23-án a budapesti Szkéné Színházban volt, a darab a 2015/2016-os évadtól a Trafó - Kortárs Művészetek Házában látható. Az előadás a bemutatót követő évben rangos külföldi szemlékre kapott meghívást, 2014-ben szerepelt többek között a berlini HAU, a bécsi Wiener Festwochen, a temesvári TESZT, és a bázeli, maribori, wiesbadeni színházi fesztiválok programján is. 2016-ban Zágrábban a 40. Fadil Hadzic Days of Satire fesztiválon megkapta a legjobb színházi előadásnak és a legjobb színpadi szövegnek járó díjat, Stefanovics Angéla pedig elnyerte a legjobb színésznek járó elismerést.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com