Andy Warhol Mao Ce-tungot ábrázoló portréja 12,6 millió dollárért kelt el Hongkongban

Andy Warhol amerikai pop-art művész Mao Ce-tungot ábrázoló portréja 12,6 millió dollárért (3,6 milliárd forint) kelt el egy hongkongi árverésen - írta a BBC hírportálja. A vasárnapi árverést szervező Sotheby's 15 milliót várt az alkotásért, amelyet egy ismeretlenséget kérő ázsiai magángyűjtő vásárolt meg. Warhol 1972-ben kezdte festeni a szitanyomásos Mao-sorozatot, amikor a hidegháború idején feszült amerikai-kínai viszony Richard Nixon elnök történelmi látogatása után enyhülni kezdett.


Régebben a Mao-ábrázolások ellenőrzését végző kínai hatóságok nem engedték kiállítani a portrésorozat darabjait az ország szárazföldi területén, négy évvel ezelőtt még sehol sem voltak láthatók az országban. A Mao Vörös könyvecskéje alapján készült arcmásokat a 20. század egyik leghíresebb képeinek tartják. A portrék pop-art művek sztár- és tömegáru-ábrázolásával tették halhatatlanná a Kínai Kommunista Párt alapítóját, akit Warhol hasonlóan jelenített meg, mint Marilyn Monroe-t vagy a Cambpell leveskonzervet.


A vasárnap eladott képet 2014-ben Londonban 7,6 millió fontért (2,2 milliárd forint) vásárolta meg egy szintén névtelenséget kérő licitáló.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com