Angol kortárs drámát mutat be a temesvári színház

Nick Hornby angol kortárs író művét, a Fent a mélyben című drámát mutatja be szerdán a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Kedves Emőke rendezésében.

A fiatal rendezőnek ez a második munkája a temesvári színháznál. Az MTI-nek kedden elmondta: azért érdekes a Hornby-szöveg - amely a Hosszú út lefele című regény alapján készült -, mert a szerző olyan súlyos témákat boncolgat, mint a depresszió, a magány és az öngyilkosság, ugyanakkor könnyeden, viccesen és fogyaszthatóan közelíti meg őket. A szerző nem elsősorban a mély, nyers szenvedést akarja megmutatni - tette hozzá.

Az előadás arról szól, hogy különböző mélységű válságba jutott négy szereplő élete értelmét keresi. Szilveszter éjszaka egy toronyház tetején találkoznak, ahova azzal a szándékkal mentek fel, hogy a mélybe vessék magukat. Elterelik egymás figyelmét az öngyilkossági szándékról, és együtt néznek szembe problémáikkal.

2567-veszpremi-petofi-szinhaz-teatrum-a-kiralynek-varosabanBandi András Zsolt egy lecsúszott tévés műsorvezetőt alakít, Tar Mónika egy fogyatékos gyerek édesanyját játssza, Kiss Attila önmaga megvalósításában kudarcot vallott rockzenész szerepében látható, Lőrincz Rita szerelmi csalódásban szenvedő fiatal, első éves egyetemista lány szerepében tűnik fel. Az előadásban fellép még Éder Enikő és Aszalos Géza.

A regény szövegét a szabadkai Góli Kornélia dramaturg alkalmazta színpadra, az előadás díszlet- és jelmeztervezője Balázs Gyöngyi.
forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com