Anna-bál - Az Operaház több fellépést is tart a bálhoz kapcsolódóan

Az Anna-bálhoz kötődően fellépnek a Magyar Állami Operaház szólistái, az énekkar, a zenekar és a balett-társulat is, és operafilm-vetítést is rendeznek Balatonfüreden - mondta az Opera főigazgatója az M1 aktuális csatornán szombaton.Ókovács Szilveszter azt mondta: ez a művészeknek is jó, hiszen a zenekar "kimozdul az árokból", a énekkar a kulisszák előteréből, és a szólistáknak is fontos a direkt visszacsatolás egy nyári helyszínen, és remélik, hogy a közönség is jól fogja érezni magát.

Hozzátette: az Operaház ha csak tudja, vidéken is megmutatja magát a Gördülő operával, Balatonfüred pedig egy különleges helyszín, hiszen hamarabb állt kőszínház a városban, mint hogy a pesti Nemzeti Színház létrejött volna.
Az Anna-bálról szólva azt mondta: önmagában tiszteletre méltó, hogy egy csaknem kétszázéves rendezvény meg tud élni, a helyszín pedig gyönyörű.

A 190. Anna-bált szombaton rendezik Balatonfüreden az Anna Grand Hotel termeiben és kertjében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com