Antiszemita kijelentés miatt tiltják John Galliano ruháját

Nem viselhet Galliano által tervezett ruhát az Eurovíziós Dalfesztivál izraeli indulója. images
Két évvel ezelőtt, az akkor még a Dior-divatház alkalmazásában álló, Galliano egy párizsi kávéházban tett antiszemita kijelentéseket, amit szerencsétlenségére felvettek. A kirobbant botrány miatt, akkor kirúgták a divatdiktátort.

A francia bíróság pedig bűnösnek találta antiszemita viselkedés vádjában a férfit.

Galliano azóta elismerte, hogy alkoholfüggősséggel küzdött, és a viselkedéséért bocsánatot kért Izraeltől, ők azonban nem felejtenek. A sértettségük annyira mély, hogy most megtiltották Moran Mazornak, hogy a divatdiktátor ruhakölteményében lépjen fel, a májusban megrendezésre kerülő, Eurovíziós Dalfesztiválon.

charlize-theron-john-galliano-03Az ügyet Galliano szóvivője úgy kommentálta, hogy hamis az a hír, amely szerint történt levélváltás az énekes és a tervező között arról, hogy Galliano elkészíteni a fellépő ruháját. Ezt később az énekes stylelistja is megerősítette.

A ruha körüli botrány nagy felháborodást váltott ki az országban. A helyi sajtó arról számolt be, hogy Mazor számos divattervezőt keresett fel, hogy készítsék el a ruháját, és ezek között Galliano is szerepelt, aki elfogadta az ajánlatot.

Az állami kézben lévő Izraeli Tartalomszolgáltató Hatóság, ami közvetíti a Dalfesztivált, levélben szólította fel az énekest, hogy semmilyen körülmények között sem vehet fel olyan fellépőruhát, amihez Galliano neve fűződik.

Az ügy eljutott az antiszemitizmus ellen küzdő Anti-Defamation League elnevezésű szervezet, New York-i igazgatójához is. Ő elárulta, hogy többször is találkozott a kifogásolt divatdiktátorral, és elhiszi, hogy őszintén megbánta a korábbi kijelentését. Az igazgató szerint Izrael most bosszúvágyóan és arrogánsan viselkedik.

Az ügy két másik szereplője, Galliano és Mazor, nem kommentálta a botrányt.

(Forrás: Hirado.hu)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com