Április 11-én rendezik meg a Versmaratont

Idén is április 11-én, a magyar költészet napján rendezik meg a Versmaratont, melyen idén több mint ötven költő vesz részt, akik felolvassák az Az év versei 2026 antológiába beválogatott műveiket, valamint moderátorok kérdéseire válaszolva osztják meg gondolataikat az irodalomról, aktuális élethelyzetükről és alkotói folyamataikról.A Magyar Írószövetség és a Magyar Napló Kiadó által szervezett költészet napi rendezvényt, a 16. Versmaratont szombaton a Magyar Katolikus Rádió budapesti épületében tartják - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

Mint írták, a Versmaratont 2011-ben alapította a Magyar Írószövetség, a Magyar Napló Kiadó és az Írott Szó Alapítvány Oláh János író, költő, kiadóvezető kezdeményezésére. Tájékoztatásuk szerint a Kárpát-medence legnagyobb költészet napi rendezvényének alapját Az év versei 2026 antológia adja, amelyet a Magyar Napló Kiadó 2002 óta jelentet meg. A 2026-os kötet szerkesztői Luzsicza István költő, szerkesztő, kritikus és Iancu Laura költő, író, néprajzkutató.

A program során az antológiában szereplő kilencven költő közül 53 - határon túli, szórványban élő és anyaországi alkotó - lép színpadra a magyar költészet napján, reggel 10 és este 21 óra között, óránkénti bontásban. Az egyes blokkokban 4-5 költő mutatkozik be - olvasható a közleményben. A felolvasásokat beszélgetések kísérik: a résztvevőket költőtársak, irodalmi szerkesztők és újságírók kérdezik, így a közönség átfogó képet kaphat a kortárs magyar költészet sokszínűségéről - emelték ki.

Bővebb információk a rendezvény részletes programjáról a https://magyarnaplo.hu/hirek/2026-04-02/jon-16-versmaraton linken érhetők el - áll az összegzésben.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com