Április végéig lehet nevezni idén az Álljon meg egy novellára! című pályázatra

Április 30-án éjfélig várják idén a történeteket, írásokat az Álljon meg egy novellára! című pályázatra, amelynek döntős alkotásait most is a legforgalmasabb busz- és villamosmegállókban olvashatja majd a közönség.A JCDecaux 2017-ben indult irodalmi pályázatára eddig több mint húszezer novellát küldtek be a jelentkezők, akiknek nyertes műveit minden évben Budapest legforgalmasabb megállóiban olvashatja a közönség - írják közleményükben a szervezők.

Az idei, nyolcadik alkalommal meghirdetett irodalmi versenyre április 1. és április 30. között várják a pályamunkákat. Az előző évek hagyományait folytatva idén is húsz pályaművet választ majd ki a zsűri, amelyből a három legjobb pénzjutalomban is részesül. A fődíj 300 000 forint, a 25 év alattiaknak szóló Libri Fiatal Tehetség Díj nyertese pedig 200 000 forintot kap.

A pályaműveket elbíráló zsűri elnöke Grecsó Krisztián író, mellette Kollár Betti író, Orvos-Tóth Noémi pszichológus, Vecsei H. Miklós színész, rendező és író, Ludvig Orsolya Stefanie, a Libri marketing- és kommunikációs igazgatója, valamint Jamniczky Tímea, a JCDecaux Hungary vezérigazgatója vesz részt a zsűri munkájában. A kiírás részletei a pályázat weboldalán (novella.jcdecaux.hu) olvashatók.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com