Apró Ferenc helytörténész kapja idén a Szegedért Alapítvány fődíját

Apró Ferenc helytörténész, irodalomtörténész kapja idén a Szegedért Alapítvány fődíját – tájékoztatta a civil szervezet csütörtökön az MTI-t.A közlemény szerint a Szegedért Alapítvány 36 éve hű az alapítók által megfogalmazott célhoz: elismerni a kiemelkedő teljesítményt nyújtó, Szeged rangját növelő személyeket, emellett támogatni a város életét gazdagító értékes kezdeményezések, események megvalósítását.

1989 óta 140 olyan szakmájában maradandót, emberségben kiemelkedőt alkotó kiváló személyiség kapta meg a Szegedért Alapítvány fődíját, valamint tudományos, művészeti és társadalmi-állampolgári díjait, akik elnyerték Szeged civil közösségének elismerését és megbecsülését.

A kuratórium döntése alapján a Szegedért Alapítvány fődíját idén Apró Ferenc helytörténész, irodalomtörténész, művelődéstörténész, művészeti író kapja. Szeged történetének kutatásában és publikálásában végzett kiemelkedő munkáját, a város érdekében egész életen át végzett értékteremtő tevékenységét ismeri el a Szegedért Alapítvány fődíja.

Az alapítvány tudományos kuratóriumának Szőkefalvi-Nagy Béla-díját Nagy Ferenc biológus, a művészeti kuratórium Gregor József-díját Pataki András balettművész, a társadalmi-állampolgári kuratórium Debreczeni Pál-díját Kállai Ákos drámapedagógus veheti majd át.

Az alapítványhoz idén rendkívül sok pályázat érkezett tudományos, kulturális és civil közösségek rendezvényeinek, illetve publikációk létrejöttének támogatására. Az alapítvány három szakmai kuratóriuma ezúttal magasabb összegről, kuratóriumonként kétmillió forint odaítéléséről döntött, mely ismét értékteremtő kezdeményezések megvalósulását segíti a város javára.

A Szegedért Alapítvány díjátadó gáláját a hagyományokat követve, az 1879-es Szegedi Nagyárvíz évfordulójához kötődően, idén március 8-án tartják a Szegedi Nemzeti Színházban. A díjátadó gálán jelen lesz Karikó Katalin Nobel-díjas kutató is, aki 2022-ben vette át a fődíjat – áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com