Arany emlékérméket bocsát ki az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) V. László aranyforintja megnevezéssel arany emlékérméket bocsát ki egyszeres, valamint négyszeres súlyú piedfort változatban november 20-án.Az MNB az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írták, az V. László aranyforintja nevű emlékérme az idei kibocsátási program legértékesebb darabja. A jegybanki hagyományokhoz híven az 50 ezer forintos névértékű nemesfém érmék színesfém változatát is kibocsátják háromezer forint névértékkel.

A Soltra E. Tamás szobrászművész által tervezett emlékérmék a 2012-ben indult Középkori magyar aranyforintok sorozat nyolcadik elemeként jelennek meg - áll a tájékoztatásban. A közleményben felidézték, hogy az MNB 2012-ben I. Károly aranyforintját felidéző emlékérmével indította el a középkori magyar aranyforintokat bemutató sorozatát, melynek célja, hogy teljes képet adjon a középkori magyar pénztörténet jó minőségű, értékálló, a nemzetközi kereskedelemben is gyakorta elfogadott pénzeiről.

A sorozat indító darabját – a történelmi hűség jegyében – 2013-ban I.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lajos, 2014-ben Mária, 2016-ban Zsigmond, 2018-ban Albert, 2020-ban I. Ulászló, 2022-ben Hunyadi János aranyforintját bemutató emlékérme követte. Azt írták, hogy a kibocsátással pénztörténeti értékeinkre, nemzeti fizetőeszközünk történelmi előképeire, a középkori aranyforintokra kívánja felhívni a figyelmet az MNB.

Az arany és a színesfém változatok azonos érmeképpel rendelkeznek, mindössze értékjelzésük tér el. Az emlékérmék előlapján, középen az V. László király által kibocsátott aranyforint hátoldalának ábrázolása látható, amelynek belső körvonallal határolt középmezőjében a kezében rövid nyelű bárdot és országalmát tartó Szent László alakja jelenik meg.

Az előlap szélén futó gyöngysorszegélyen belül, a felső köriratban a "Magyarország", az alsó köriratban az "50000", illetve a "3000" értékjelzés és a "forint" felirat olvasható, melyeket egy-egy virágmotívum választ el egymástól. Az emlékérme hátlapján, középen – részben túlnyúlva a gyöngysorszegéllyel határolt, kör alakú, hálós mintázatú középmezőn – V. László trónszéken ülő alakja látható. Az ábrázolást az 1488-ban kiadott Thuróczi-krónika brünni kiadásában megjelent metszet ihlette. Alatta a király címere látható.

V. László ábrázolásától balra a "BP." verdejel, alatta a "2024" verési évszám olvasható, jobbra pedig Soltra E. Tamás szobrászművész mesterjegye látható. A hátlap szélén futó gyöngysorszegélyen belül, köriratban "V. László 1453–1457 aranyforintja" felirat olvasható. Az 50 ezer forintos címletű arany emlékérmék 986 ezrelék finomságú aranyból készültek, a normál veret súlya 3,491 gramm (1 dukát), a piedfort vereté pedig 13,964 gramm (4 dukát). A háromezer forintos címletű színesfém változat réz (75 százalék), nikkel (4 százalék) és cink (21 százalék) ötvözetéből készült, súlya 2,7 gramm. Az 1 dukátos arany és a színesfém érme széle sima, a piedfort változatot különleges latin nyelvű peremfelirat díszíti "+ Ladislavs • D • G • R • Vngarie" (Ladislaus Dei gratia rex Ungariae), amelynek jelentése "László, Isten kegyelméből Magyarország királya".

Mindhárom érmetípus átmérője azonos, húsz milliméter. Az arany emlékérméből verdefényes kivitelben ötszáz darab piedfort veret, valamint kétezer normál súlyú veret, míg a színesfém emlékpénzből selyemfényes (BU) kivitelben ötezer készíthető. Az emlékérmék értékközvetítő, ismeretterjesztő szerepének minél szélesebb körű érvényesülése érdekében – a rendelkezésre álló készlet függvényében – a háromezer forintos címletű színesfém emlékérme a kibocsátást követő egy évig névértéken vásárolható meg 2024. november 20-tól az érméket gyártó és forgalmazó Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában és webáruházában.

Az arany emlékérmék – az ezüst és színesfém emlékérmék értékesítési gyakorlatától eltérően – nem névértéken lesznek értékesítve. További részletek a Magyar Pénzverő Zrt-nél érhetők el - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com