Aranybál a Pesti Vigadóban szombaton

Negyedik alkalommal rendezik meg az Aranybál című eseményt a Pesti Vigadóban. A kiegyezés és az első világháború kitörése közötti időszak hangulatát visszahozó most szombati est házigazdája a Budafoki Dohnányi Zenekar (BDZ)."A bálok aranykorát, az ifjabb Johann Strausszal fémjelzett időszakot szeretnénk feleleveníteni ezekkel a rendezvényekkel.

Azok az évtizedek sokkal felszabadultabbak voltak, a modern táncmulatsággal ezt a hangulatot kíséreljük meg újra megteremteni" - mondta Lombos Pál, az est során közreműködő Swing á la Django együttes vezetője az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

    
Mint megjegyezte, a február 8-i est középpontjában a keringők állnak, akárcsak a régi bálokon, amelyeken már a közép réteg képviselői is megjelenhettek. "Az Aranybál kitalálója Hollerung Gábor, a Budafoki Dohnányi Zenekar vezetője volt, a rendezvénnyel a zenét, a táncot és a mulatozást lehet úri módon összekötni" - fogalmazott Lombos Pál.
   

Az este a BDZ koncertjével indul, a sztárvendég idén Roby Lakatos hegedűvirtuóz lesz. A zenekar egy órán át csak keringőket játszik, majd a BDZ bigbandje muzsikál a harmincas-negyvenes évek a tánczenéiből Kozma Orsi énekesnő közreműködésével. A Swing á la Django éjfél után lép színpadra két énekessel és hajnali 2 óráig elsősorban dzsessz valcereket játszik a múlt század első feléből, közepéből. Lesznek tangók is, a vége felé pedig magyar nóták, valamint magyar popdalok feldolgozása kerül terítékre.
    
Lombos Pál beszámolt arról, hogy a Swing á la Django február 22-én a Budapest Jazz Clubban ősbemutatót tart: POPera címmel Mozart-operákat játszanak eddigi nem hallott módon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com