Árkossy István és Bánky Zsuzsanna kapta idén a Szervátiusz Jenő-díjat (2. rész)

Árkossy István erdélyi születésű festő-grafikusművész és Bánky Zsuzsanna gyöngyékszerkészítő mester vehette át a Szervátiusz Jenő-díjat pénteken Budapesten.A Szervátiusz Jenő szobrászművész 120. születésnapja és a Szervátiusz Alapítvány húsz esztendős működése alkalmából az Országházban megrendezett pénteki ünnepi díjátadón Szervátiusz Klára, az alapítvány elnöke elmondta: az egy évre szóló Szervátiusz Tibor-ösztöndíjat a szobrásznak készülő Dregics Dániel, a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum volt diákja érdemelte ki ígéretes tehetségével.

A fiatal a művészi utat választotta, ezen szeretnék segíteni a támogatással - tette hozzá.
    

Szervátiusz Klára emlékeztetett arra, hogy az Árkossy István által elnyert Szervátiusz Jenő-díjat a kuratórium évente adja át olyan képzőművészeknek, akik a nemzeti kultúra gyökereit felmutató, magas színvonalú művészetet hoztak létre. Hozzátette: a 2005-ben alapított alternatív Szervátiusz Jenő-díjat azok kapják, akik munkájukkal hozzájárulnak a magyar nemzeti identitástudat erősítéséhez. Idén ezt az elismerést Bánky Zsuzsanna vehette át, aki "művészi szinten készíti el századok ékszerkincsét".     


A Szervátiusz Tibor-ösztöndíjat 2018-ban alapította az özvegy, Szervátiusz Klára, az elismerést művészeti középiskolások nyerhetik el. Az évforduló alkalmából Szervátiusz Tibor Krisztus című domborművét az Országház alakuló imacsoportjának ajándékozták, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány pedig Szervátiusz Tibor fából készült, festett, Színes madonna című szobrát kapta meg.
    

Berhidai Piusz tartományfőnök kiemelte: az ajándékként kapott szobor emlékezteti őket mint ferenceseket az identitásukra, azzal, hogy Szűz Máriát ábrázolja és azzal, ahogyan ábrázolja. "Számunkra fontos ez az emberközelség, és köszönjük, hogy hivatásunknak erre a mozzanatára is emlékeztet ez a szobor" - mondta. A Szervátiusz Alapítvány azokat a művészeket díjazza, akik a nemzet megmaradásáért tevékenykednek. A díjakat odaítélő Szervátiusz Alapítványt a 2018 áprilisában elhunyt Szervátiusz Tibor szobrászművész feleségével alapította 2003-ban édesapja, Szervátiusz Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából. Édesapja emlékére létrehozta a Szervátiusz Jenő-díjat is azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a Kárpát-medencében alkotó magyar művészek munkáira.
    

Az Országház Vadásztermében megrendezett ünnepségen részt vett Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára is. A fellépő művészek között volt Fülei Balázs zongoraművész, Lázár Csaba színművész, Tímár Sára népdalénekes, zeneszerző és Szabó Dániel cimbalom művész.
    

Árkossy István művészetét Jánosi Zoltán irodalomtörténész, a Magyar Napló főszerkesztője, Bánky Zsuzsanna munkásságát pedig Igyártó Gabriella, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének elnöke méltatta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com