Árverést rendeznek a Szeretföld című film megvalósulásáért Veszprémben

Árverést szerveznek november végén Veszprémben a háború utáni talpra állás nehézségeit bemutató Szeretföld című film javára, amely az első civil összefogással készülő magyar filmalkotás - tájékoztatta pénteken az MTI-t a film rendezője.judgeBuvári Tamás elmondta, hogy Veszprém megyei és budapesti képzőművészek alkotásaira lehet majd licitálni november 28-án a veszprémi kulturális központban tartandó aukción. A Hangvillában szervezett árverés bevételét a Szeretföld című film képi utómunkálataira fordítják.

Mások mellett Duliskovich Bazil, Péterffy Zsófia, Olescher Tamás, Debreczeny Zoltán, Horváth Lajos, P. Kovács Péter, Kelemen Marcel, Tarczy István és Ladányi János ajánlott fel festményt, installációt vagy fotómontázst a Szeretföld javára és az alkotás kinagyított filmkockáira is lehet majd licitálni a rendezvényen - közölte a rendező.

A forgatás közösségi finanszírozással és társadalmi munkában civil szervezetek, önkormányzatok, helyi vállalkozások összefogásával valósult meg, hét hónapos előkészítés után augusztusban és szeptemberben Veszprémben és a környékbeli bakonyi falvakban vették fel a jeleneteket - részletezte Buvári Tamás.

A főbb szerepekben Kőrösi Csabát, Krámer Györgyöt, Lipták Jeannet, Lengyel Ferencet, Módri Györgyit, Máté P. Gábort, Nagy Zsoltot, Trokán Annát, Turós-Máté Kingát láthatja a közönség. Az operatőrök Ladányi János és Lovasi Zoltán. A forgatókönyvet Buvári Tamás írta Iancu Laura azonos című kisregényéből.

A háború elől menekülnek a történet szereplői egy magyarországi munkásszállóra, ahol Anna, (Lipták Jeanne) a szociális munkás meséli el Szeretföld történetét. A történet során a háború borzalmainak egy kis közösség életére gyakorolt hatása rajzolódik ki és az újrakezdés lehetősége bontakozik ki.

Buvári Tamás beszélt arról is, hogy a veszprémi Hangvillában elhelyeztek egy "támogatói fát", ahová további felajánlásokat várnak a film javára. A fa P. Kovács Péter szobrászművész alkotása. Hozzátette: decemberben még öt napon keresztül forgat a stáb. Az alkotás a tervek szerint a jövő tavaszra készül el összességében mintegy 4, 5 millió forintból, amelyből még csaknem 2 millió forint hiányzik.

Az aukciót követően egy közösségi finanszírozási kampány indul az Indiegogo honlapon a film további költségeinek fedezésére - jegyezte meg Buvári Tamás.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com