Átadták a Kultúra Lovagja kitüntetéseket

Két egyetemes és 19 Magyar Kultúra Lovagja címet adományozott a kultúra különböző területein "lovagiasan", huzamos ideje tevékenykedők számára a Falvak Kultúrájáért Alapítvány és a Honvéd Kulturális Egyesület pénteken, a magyar kultúra napján a budapesti Stefánia Palota Honvéd Kulturális Központban.Kultúra LovagjaA rendezvényen Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, a gála védnöke úgy fogalmazott, a kultúra ápolása elsősorban a közösségekre hárul, mert bár annak biztosítása, hogy a magyar kultúra és műveltség mindennapjaink részévé válhasson, az állam feladata, nem tud minden munkát elvégezni.

"Így nagyon nagy feladata van a civil köröknek, amelyek szerte a Kárpát-medencében és a diaszpóra magyarságának köreiben életben tartják a kultúra műhelyeit, közösségeit" - hangsúlyozta az államtitkár. Mint mondta, köszönet jár mindenkinek, aki a magyar kultúra lovagjaként a helyi közösségeket erősíti, az általános műveltség fenntartásán dolgozik iskolákban, művelődési házakban, színházakban, közgyűjteményekben, levéltárakban, könyvtárakban.

"Ők a kultúra mindennapi hősei, általuk leszünk egy nemzeti közösséggé és általuk mondhatjuk el, hogy a magyar kultúra megtart bennünket, a 21. század kihívásai idején is irányt mutat, önazonosságban, identitásban és a jövő útkereséseiben" - emelte ki beszédében Hoppál Péter.

Nick Ferenc, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány kuratórium elnöke úgy fogalmazott: a magyar kultúra napi gála megmutatja azt, hogyan ünnepelheti meg egy nemzet kultúráját, saját nemzetiségeit és kisebbségeit a szomszédos és távoli országok képviselőinek bevonásával. Emlékeztetett arra, hogy a Magyar Kultúra Lovagja elismerést 1998 óta adják át, a díj azóta a társadalmi szervezetek egyik legrangosabb, nemzetközi megbecsülésnek örvendő kulturális elismerésévé vált.

Magyar Kultúra Lovagja címet vehetett át idén Duray Miklós politikus, író és egyetemi tanár, Gyönyörű Zsigmond vőfély, előadóművész, Ignácz Mária kultúrház igazgató, Jagadics Péter nyugállományú alezredes, Jámborné Benkei Ildikó újságíró, Kiss Törék Ildikó színművész, Varga Vilmos színművész, Kocsán István nyugállományú alezredes, Kodály Zoltánné Péczely Sarolta énekművész, Korpás István ács, Miska János könyvtáros, Molnár V. József nyomdász, Németh Nyiba Sándor költő, zeneszerző, riporter, edző, Papp Lajos orvos, Sipos Mihály nyugdíjas őstermelő, Szabó Géza régész, történész, Szalai László református lelkész és Szarka Tamás előadóművész, zeneszerző, költő.

Posztumusz elismerést kapott Vitéz József nyugállományú főhadnagy, a Magyar Királyi Koronaőrség törzsőrmestere.
Egyetemes Kultúra Lovagja elismerést nemzetközi kulturális együttműködésért, valamint két vagy több nemzet kultúrájának együttes ápolásért adják, ezt idén Szlama László tanító és Tálas Ernő énekművész vehette át.

A magyar kulturális örökség ápolásáért odaítélt Örökség serlegeket a Szatmárnémeti Református Gimnázium Gyermekkórusának, a Havasi Gyopár Gyermek Tánccsoportnak és a Krónikás Zenedének adták át.
A gála díszvendége Kárpátalja volt, amelynek képviseletében a Havasigyopár Néptáncegyüttes és a Rózsa Népdalegyüttes mutatkozott be.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com