Átadták a makói levéltár új épületegyüttesét

Átadták szerdán az új makói levéltárat, az egykori polgármesteri villát és a hozzákapcsolódó épületeket 150 millió forintból alakították át és bővítették.Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkára az ünnepségen elmondta, hogy az új épület kialakítását és az archívum elhelyezéséhez szükséges eszközök beszerzését a kormány 130, az önkormányzat 20 millió forinttal támogatta.

    
Felújították a védett homlokzatú villaépületet, a hozzákapcsolódó pavilonépületet, melyet bővítettek is, ez utóbbiban a 21. század kihívásainak mindenben megfelelő galériaraktár kapott helyet - tudatta a politikus. A levéltárban 1850 folyóméternyi dokumentum őrzi a város múltját, köztük a legrégebbi az 1682-ben keletkezett, földesúri igénnyel jelentkezett Balogh Miklós csanádi püspöknek címzett királyi kamarai válaszlevél - közölte az államtitkár.
    

A levéltárak látogatása egyre népszerűbb tevékenység mind a bölcsész kutatók, mind a családok körében. Egyre többen lépik át a levéltárak kapuit, hogy korabeli források tanulmányozása közben elmélyedjenek hazánk történelmének fontosabb eseményeiben vagy éppen megismerjék felmenőik históriáját - fogalmazott Latorcai Csaba, aki leszögezte, jelenünk és jövőnk nemzetépítő alakításához elengedhetetlen régmúltunk tényszerű föltárása.
    

Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgatója hangsúlyozta, hogy egy levéltáros számára a legfontosabb az identitás, a múlt emlékeinek megőrzése a jövő számára. Az MNL 84 telephelyen, összesen 300 kilométernyi iratot őriz, köztük a magyarországi írásbeliség kialakulásának időszakából származó dokumentumokat - tudatta a szakember.
    

A jövőben Makó és a környező 16 település iratanyaga mellett az egykori Csanád vármegye dokumentumait is az új épületegyüttesben helyezik majd el - közölte a főigazgató.
   

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com