Átadták az év jelmez- és díszlettervezőjének ítélt díjakat

Az év jelmeztervezője díjat Balla Ildikó, Az év díszlettervezője díjat pedig Bagossy Levente kapta meg a Látványtér 2018 címmel megrendezett szakmai kiállítás pénteki finisszázsán a FUGA - Budapesti Építészeti Központban - közölték a szervezők az MTI-vel.A magyar látvány-, díszlet- és jelmeztervezők reprezentatív szakmai kiállítása, amely még hétfőig látható, gazdag válogatást ad az elmúlt színházi évad alkotásaiból. A díjakat szakmai szavazás alapján ítélik oda: maguk a kiállító tervezők döntik el, hogy melyik alkotást tartják az adott évben a legjobbnak.

    
Balla Ildikó a Nemzeti Színházban Kiss Csaba rendezésében bemutatott, Othello című előadás jelmezterveiért nyerte el a díjat. Bagossy Levente a Vígszínház ifj. Vidnyánszky Attila rendezte Liliom című előadásának díszletéért, valamint a Centrál Színház két előadása, a Puskás Tamás rendezte Delila és a Szikszai Rémusz által színpadra állított Tökéletlenek című darab díszletéért kapta az elismerést.
    

A díjakat az előző év díjazottjai készítették: Szűcs Edit jelmeztervező és Antal Csaba díszlettervező. Az idei tárlaton Balla Ildikó és Bagossy Levente mellett Antal Csaba, Balázs Juli, Bobor Ági, Bozóki Mara, Bognár Hajnalka, Cziegler Balázs, Donkó László, Erkel László Kentaur, Fűzér Anni, Horányi Juli,  Horesnyi Balázs, Horváth Jenny, Horváth Kata, Ignjatovic Krisztina, Bianca Imelda Jeremias, Kálmán Eszter, Kiss Beatrix, Khell Csörsz, Khell Zsolt, Klimo Péter, Kulumatué, Nagy Fruzsina, Szűcs Edit, Vereckei Rita, valamint Bányai Tamás világítástervező munkái láthatók.
    

A kiállítást a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) és a Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága (MALÁT) hozta létre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Az olasz kulturális tárca tévedésből a 19. századra datált egy 14. századi festményt, amelynek valódi értékét így csak egy külföldi aukción vették észre, miután megadták rá a kiviteli engedélyt - írta az Artribune olasz képzőművészeti folyóirat.

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

http://ujhazak.com