Átadták az Országos Széchényi Könyvtár felújított déli olvasótermét

Átadták pénteken az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) felújított déli olvasótermét, az olvasók a jövő héttől használhatják újra a jelentős átalakuláson átesett termet.Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében hangsúlyozta: nagyobb szükség van a könyvtárakra, mint korábban, és nagyobb szükség van arra, hogy az itt jelenlévő szaktudás, kutatói segítség mellénk álljon akkor is, ha laikusként érdeklődünk valami iránt, és akkor is, ha komoly kutatási munkát végzünk.
    

Újra nagy szerepe van annak, hogy a könyvtárak munkatársai segítsék az ország kutatásainak minél sikeresebb megvalósítását - fogalmazott, hozzátéve: az OSZK mint az ország, a nemzet könyvtára, viszi a fáklyát, jó projektekkel áll elő. Rózsa Dávid, a könyvtár főigazgatója elmondta: a déli olvasóterem jelentős átalakuláson ment keresztül. A csaknem 30 ezer kötetet kiállító terem világítását teljesen kicserélték, korszerű fényforrásokkal látták el, így az épület ezen részén az energiafelhasználást 70 százalékkal csökkentették, ami napjaink energiaválságában kiemelten fontos.
    

Kicserélték a bútorzatot is, mintegy 100 olvasóhelyet alakítottak ki, amelyből 9 mikrofilm-olvasóhely. Az olvasószolgálat is új munkaállomásokat kapott, a kiadópultokat látványos mintázattal és feliratokkal látták el. Rózsa Dávid elmondta: hamarosan új asztali fényforrásokkal és más kiegészítő bútorelemekkel is ellátják az olvasótermet.
    

Újdonságnak nevezte az ablakok felett helyet kapó idézeteket is. Az olvasásról és a könyvtárról szóló idézetek Babits Mihály, Vörösmarty Mihály és Tompa Mihály mellett többek közt Descartes-tól és Tolkientől származnak. Ugyancsak az újdonságok között említette az önkiszolgáló szkennerek beüzemelését, amelyek megkönnyítik, meggyorsítják a tanulást és a kutatást.
    

Mint megjegyezte, volt próbaüzeme is a teremnek két ízben: itt tartották a CODEX konferenciát és Fábri Anna legújabb művének bemutatóját. Mindkét rendezvény tökéletesen illeszkedett a tágas térbe - tette hozzá. Rózsa Dávid arról is szólt, hogy átalakítják a különgyűjteményi olvasótermüket is, ahol a térképek, kézirattári, színház- és zenetörténeti anyagok lesznek olvashatók.
    

Kitért arra is, hogy az európai léptékkel is kiemelkedő színvonalon működő digitalizáló központjuk egyre dinamikusabban teljesít: havonta több mint 800 ezer oldalt digitalizálnak. Az OSZK a nehézségek ellenére sem áll meg, építjük a kultúrát, a vállalt és a ránk kiszabott feladatokat hiánytalanul ellátjuk, a gyűjteményünkben őrzött kincseket pedig a lehető legteljesebb módon tesszük közkinccsé - hangsúlyozta Rózsa Dávid.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com