Áthelyeznek egy több száz éves ortodox templomot Lengyelországban

Egy 18. századi ortodox templom több száz kilométert utazott északra a dél-lengyelországi Przemysl környékéről, hogy teljes rekonstruálása után a Varmia-Mazúri vajdaság egyik településében újra hívőket fogadhasson. Godkowo faluban építik újjá.

Az eddigi munkálatok alkalmával sikerült helyreállítani a falakat, így a következő hetekben már a tetőszerkezettel foglalkoznak az építészek. A tervek szerint az év végéig befejezik a munkákat.




Az épület áthelyezésének gondolata akkor fogalmazódott meg, amikor Andrzej Soroka görög katolikus pap egy kis templom felállítását kezdte tervezni a településen élő 80 hívő család számára. Az épületet elképzelései szerint a római katolikusok is használni fogják, mert ez lesz a falu egyetlen temploma.
A költöztetést a műemlékvédelmi felügyelet engedélyezte, biztosítva az eredeti helyén romosodó épület fennmaradását.
A Kupno faluban 1729-ben felállított ortodox templomot 1947-ig használták a helyi görög katolikusok. Azóta, hívők hiányában, raktárépületként szolgált. A teljes felújítást adományokból finanszírozzák.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com