Augusztus 20. - Ünnepi hétvége a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

Augusztus 20-án először lép fel Magyarországon Alexander Rybak hegedűművész, aki a Virtuózok tehetségkutató döntőseivel és Miklósa Erika operaénekessel ad ünnepi koncertet a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ahol augusztus 22-én a Chico & The Gypsies világzenei koncertje várja a közönséget.VirtuózokAz augusztus 20-i program minden évben a Budapesti Nyári Fesztivál kiemelt eseménye, az idén a Virtuózok tehetségkutató versenyen fellépett legtehetségesebb gyerekekkel együtt köszöntjük az államalapítás ünnepét - mondta Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

Mint hozzátette, az eseményre meghívták Alexander Rybak norvég énekest, hegedűművészt is, a 2009-es moszkvai Eurovíziós Dalfesztivál győztesét és Miklósa Erika operaénekest, a Virtuózok című műsor egyik zsűritagját. A nemzeti ünnep alkalmából megrendezett koncerten magyar szerzők műveinek részletei is elhangzanak, Miklósa Erika például operaáriákat, dalokat ad elő, és együtt énekel a Virtuózok tehetségeivel is néhány közös számban - tette hozzá.

"Izgalmas és magasszínvonalú előadásról van szó" - mondta az igazgató, hozzátéve, hogy a gyerekeknek is fontos, hogy egy ilyen nagy helyszínen, hatalmas közönség előtt mutatkozhatnak be. Emellett a színház számára fontos küldetés, hogy lehetőséget biztosítson a tehetséges fiatalok fellépésére, hiszen sikerük példaértékű lehet másoknak is.

Elmondta, hogy az Örömünnep címmel meghirdetett koncert este 20 órakor kezdődik, de az ünnepi hangulat megalapozására már egy órával korábban zenével várják a vendégeket a Víztorony udvarán, ahol a kilátó és a kiállítások is látogathatók. A koncert szünetében élőben közvetítik a tűzijátékot: a közönség óriási kivetítőn nézheti végig az eseményt.

Mint mondta, a koncerten színpadra lép a Virtuózok című műsor minden döntőse: Gyöngyösi Ivett, Lugosi Dániel Ali, Boros Misi, Sándor Zoltán, Demeniv Mihály, Tóth Bettina, Szauer Bianka, Foki Dániel, Rigó Ronald. Közreműködik Szlama László és a Hegyvidéki Solti György Zenekar. A est rendezője Aczél András, a karmester Bolyki Zoltán.

Bán Teodóra elmondta: a koncert után biztosítják a művészekkel való találkozás, fényképezkedés, a dedikálás lehetőségét is, az eseményen emelt árú Meet & Greet jegyek megvásárlásával vehetnek részt a látogatók.
Kiemelte: további élményt jelenthet, ha hajóval érkeznek a nézők az előadásra.

Tájékoztatása szerint augusztus 20-án módosított útvonalon közlekedik a színházi hajójárat a Margitszigetre: a nemzetközi 3. számú hajóállomásról indul, korábbi időpontban, 17 óra 45 perckor. A hajó nem áll meg a Batthyány téren, csak a Szent István parknál.

Bán Teodóra az ünnepi hétvége másik kiemelt programjáról elmondta: augusztus 22-én, szombaton 20 órától a Gipsy Kings alapítójának zenekara, a Chico & The Gypsies világzenei nagykoncertje várja a vendégeket a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Hozzátette: a gitárvirtuózokból álló zenekar, amely először ad nagykoncertet Budapesten, a flamencót, a cigányzenét, az afro és a kubai stílusokat ötvöző zenét játszik, forró mediterrán hangulatot varázsolva a színpadra. A Chico & The Gypsies előzenekara a Romano Drom, hazánk egyik legismertebb, külföldön is népszerű roma zenekara.

Anyanyelven énekelt tradicionális oláh-cigány dalokat szólaltatnak meg, modern felfogásban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com