Augusztus első hétvégéjén rendezik meg a Panyolafesztet

A augusztus 5. és 7.

között rendezik meg a Panyolafesztet, ahol az értékőrző népi- és világzenei programok mellett a 600 lelkes Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település falusi ételének is résztvevőivé válhatnak a fesztiválozók.


Muhari Zoltán, a Vásárosnamény és Fehérgyarmat között fekvő község polgármestere az MTI-nek elmondta: naponta mintegy háromezer vendéget várnak a koncertekre, néptáncbemutatókra, népi játékokra és a szabadidős programokra, így a közös tiszai fürdőzésre és a kerékpáros túrára a környék középkori templomaihoz, köztük a tákosi "mezítlábas Notre Dame-ként" emlegetett paticsfalú, paraszt barokk imaházához és a csarodai, késő román stílusban épült, egykor települési erőd szerepet is betöltő templomhoz és harangtoronyhoz.

SAMSUNG CSC

Augusztus 5-én fellép a modern balkáni zenét játszó Zűrös Banda, a Besh O Drom, a mátészalkai Szatmár Kamara Zenekar és a sárospataki Bodrog Néptáncegyüttes.

Augusztus 6-án a Kuckó Művésztanyát, a Béres András Kört, Palya Beát, a Szatmár Táncegyüttest, a Péterfy Bori & Love Bandet, az ukrajnai tiszapéterfalvai Kokas Bandát és a világhírű paszabi roma népzenei együttest, a Parno Grasztot hallhatják a fesztiválozók.

Az augusztus 7-ei zárónapon a közös istentisztelet után a romániai nagykárolyi Carmina Renastencia Zenekar ad koncertet a panyolai református templomban.

Muhari Zoltán kiemelte, hogy a 11. Panyolafeszt résztvevőit a település falusi vendégházaiban és portáin helyezik el. A házaknál az úgynevezett tisztaszobában lakhatnak, sátorozhatnak a kertekben és megkóstolhatják a vendéglátók híres házi pálinkáit, ételeit.

A helyiek sütnek-főznek a résztvevőknek, a szatmári vidék valamennyi tájjellegű ételével kedveskednek nekik, így például káposztás paszulylevessel, málékásás töltött káposztával, vad- és halételekkel, lapcsánkával, palacsintával és szilvalekváros süteményekkel.

MTI

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com