Augusztus végén ismét lesz Interetno fesztivál Szabadkán

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Huszonhárom szerbiai és hét külföldi tánccsoport lép fel augusztus 22. és 26. között az Interetno fesztiválon a vajdasági Szabadkán és környékén, a rendezvény az idén ünnepli 18.

évfordulóját - közölték a szervezők kedden.
A Népkör Magyar Művelődési Központ és a szabadkai önkormányzat MTI-hez eljutatott tájékoztatója szerint a fellépő tánccsoportok Magyarországról, Bolíviából, Kolumbiából, Malajziából, Oroszországból, valamint Szerbiából érkeznek a magyar határhoz közeli településre.

    
A fesztiválnak összesen 950 fellépője lesz, közülük 750 táncos. Kiskunhalason, Szenttamáson és Zentán is lesznek Interetno-napok a fesztivál ideje alatt. A népművészeti fesztiválon az idén koncertet ad többek között Novák Péter és az Etnofon, a Ravnica tamburazenekar, Zabos Regina és Nevena Pejcic, valamint Szabadi Mózes és zenekara.
    

Minden táncbemutató és koncert ingyenesen látogatható. A szabadkai városháza előtti téren kialakított Etnopolisban emellett gasztronómiai sátrak, kézműves kirakodóvásár, olvasókuckó és játszóház kap helyet. Kiemelt programok közé tartozik a Fölszállott a páva gyermekévada részvevőinek Csillagkapu produkciója, továbbá a házigazda Róna táncegyüttes és Csonka Ferenc zenekarának különleges előadása, amelyben a Vajdaságban élő nemzetek mutatkoznak be egy közös műsorszámmal.
    

A Vajdaság egyik legnagyobb kulturális eseményére évente több ezren látogatnak el Szerbiából és külföldről. A fesztivál bár egy napos rendezvénynek indult, a 18 év alatt egy összművészeti programsorozattá nőtte ki magát. A fesztivál részletes programja a www.interetno.net honlapon olvasható.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com