Augusztus végén lesz a XXI. Savaria Történelmi Karnevál Szombathelyen

Augusztus 25. és 28. között rendezik meg a XXI. Savaria Történelmi Karnevált Szombathelyen.Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester a rendezvénysorozatot beharangozó keddi sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a karnevál idejére a Szombathelyről elszármazottak is rendre hazatérnek, és részt vesznek a karneválon a vasi megyeszékhely testvérvárosainak küldöttségei, többen a jelmezes, fáklyás felvonulásba is bekapcsolódnak majd.
    

Horváth Soma (Éljen Szombathely!) kultúráért is felelős alpolgármester elmondta: Közép-Európa legnagyobb históriás fesztiválján a négy nap alatt 29 helyszínen 300 program közül választhatnak az érdeklődők. Augusztus 25-én, csütörtökön a főtéri Fórum színpadon este nyolc órakor lesz a nyitóceremónia, amelynek keretében újra fellobban a karnevál lángja, majd Radics Gigi és a Savaria Szimfonikus Zenekar koncertje következik.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A következő napokban ugyanott színpadra lép majd a Vad Fruttik, Szűcs Gabi, az Elefánt, az Aurevoir, a Bohemian Betyars és a Parno Graszt is.
    

Grünwald Stefánia a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezetője a Gayer-parkban zajló eseményeket ajánlotta a nézők figyelmébe: napközben a Kalandvárosban gyermekprogramokat, este Thália kertjében színházi kamaradarabokat kínálnak. A Fő téren újra kinyit majd az Öreg város vására, ahol kézművesek kínálják a termékeiket, de újra végig sétálhatnak a Borok utcáján is, ahol 29 borászat kínálja borait.
   

Közölte: a karnevál kiemelkedő eseménye, a történelmi korokat felidéző jelmezes felvonulás augusztus 26-án, pénteken és másnap is este hét órakor indul. A menetben több száz maskarás, köztük gólyalábasok, zászlóforgatók, tűznyelők, dobosok, zenészek és hagyományőrző csoportok produkcióiban lelheti kedvét a közönség.
    

Szabadfi Zoltán szervező a sajtótájékoztatón a történelmi témaparkban tervezett látványosságokról szólva elmondta, csütörtök este a jó és a rossz küzdelmét idézi fel a "tüzes játék", péntek délelőtt a római légiók seregszemléjét láthatják az érdeklődők, majd különböző harci bemutatók és gladiátorküzdelmek követik egymást az arénában. Péntek délután Kassai Lajos és tanítványai tartanak bemutatót a karneváli közönségnek, amely egy igazi hamisítatlan lovagi tornát is láthat.
    

Lenkai Nóra, az ELTE Savaria Egyetemi Központ rektori biztosa a sajtótájékoztatón bejelentette: egyetemük külön standdal képviselteti magát a karneválon, amit a Iseum Savariense előtti területen rendeznek be. Különböző látványos fizikai és kémiai kísértletekkel, robotikai bemutatóval várják a tudományok iránt érdeklődőket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com