Augusztusban rendezik az Ősök Napját Bugacon

Augusztusban rendezik az Ősök Napját Bugacon, ahol jurtatábor, hagyományőrző- és sportesemények, tudományos kiállítás, előadás és koncertek is várják a közönséget.A rendezvénynek otthont adó Bugacon augusztus 8. és 10. között hatalmas jurtatábor épül, amelyben a kézműves mesterek a fegyverkovácsolás és a bronzöntés tudományát mutatják be. Az Ősök Sátrában a hunok, az avarok és a honfoglaló magyarok embertani és tárgyi emlékeit felvonultató antropológiai-régészeti kiállítás látható - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

"Ez nem fesztivál, hanem ünnep, amely a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket.

Az Ősök Napja mára olyan összekötő kapoccsá vált, ami az egész Kárpát-medencei magyarságot egyesíteni tudja. Az Ősök Napja egyfajta tradicionális seregszemle, amelyen harci bemutatók, lovas versenyek és lovas vetélkedők, íjász programok, a magyar-hun-avar örökséget bemutató kiállítások, népzenei és magyar táltos-zenei programok kerülnek a középpontba" - idézi a közelmény Bíró András Zsoltot, a rendezvény főszervezőjét.

A jurtatáborban felállított előadósátorban a tudományos élet képviselői - régész, antropológus, történész, zenetörténész - szakmai előadásokon osztják meg ismereteiket a honfoglalók viseletéről, fegyverzetéről, az ősi sztyeppei népek istenképéről, kultúrájáról, szokásairól. A résztvevők megtekinthetik A hunok bejövetele című hatalmas félkörképet is.

Az ünnepi programsorozat három napja alatt a legjobb lovasíjász csoportok mutatják be íjász és lovagló tudásukat. A tervek szerint 500-600 lovas és gyalogos hadi hagyományőrző részvételével zajlik majd a tradicionális seregszemle. A rendezvényen a hagyományos nomád erőpróbákat is felelevenítik, amelyeken bárki részt vehet, de Bugacon rendezik meg a magyar övbirkózó nemzeti bajnokságot is.

A páncélos-gyalogosok IX-XI. századi öltözetben, páncélban és fegyverekkel vívnak meg egymással. A harc nem előre megrendezett koreográfia szerint zajlik majd, hanem szabad küzdelem, amely leginkább hasonlít a kor valódi harcaihoz. A szablyavívó versenyen a magyar tradicionális szablyavívás elevenedik fel a hagyományőrző-sport néhány éve kidolgozott szabályrendszere szerint.

A VIII. Ősök Napján tucatnyi táltosdobos kíséretében megszólaltatják a világ legnagyobb sámándobját. A szervezők szándéka szerint 2025-ben a Kárpát-medencei magyarság együtt élheti át az összetartozás érzését, emlékezve a dicső ősökre.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com