Az amerikai közönségnek szóló, Magyarországról szóló elemző kötetet mutattak be New Yorkban

Magyarországról szóló politikai elemző könyvet mutattak be New Yorkban csütörtökön az amerikai szerző, a Counterpoint Institute elnöke, Shea Bradley-Farrell részvételével.A budapesti Alapjogokért Központ gondozásában megjelent kötet a szerző több hónapos magyarországi kutatásának eredménye, és Last Warning to the West (Utolsó figyelmeztetés a Nyugatnak) címet viseli.
    

Shea Bradley-Farrell - aki az Alapjogokért Központ vezető kutatójaként írta a kötetet - kifejtette, hogy a jelenlegi magyar kormányzati politikát ajánlja az amerikai olvasók figyelmébe, amely utat mutat arra, hogy miként lehet ellenállni progresszív törekvéseknek. Úgy vélte, hogy az Egyesült Államokban uralkodó baloldali ideológia magában hordozza azt a veszélyt, hogy aláássa az amerikai emberek szabadságát. A magyar történelem pedig példát mutat arra, hogy miként lehet hódító erőkkel szemben fellépni - fejtette ki a szerző.
    

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója a magyar történelmi tapasztalatra utalva kijelentette, hogy a magyar startégiája Szent István óta állandó, ami nem engedi, hogy a különféle birodalmak beolvasszák az országot. Hozzátette, hogy Magyarország a szuverenitásért folytatott küzdelmek során megtanulta, hogy birodalmak háborúskodása esetén mindig ütközőzónává vált, de összekapcsoltság és béke idején a Kelet és Nyugat találkozási pontjává tud válni. "Ezért utasítjuk el" a világot hódító szándékkal ismét blokkosítani vágyó új hidegháborús logikát, és az ideológiai gyarmatosítást előkészítő "woke agymosást" - fogalmazott az intézet vezetője, és az amerikai konzervatívokat arra ösztönözte, hogy fedezzék fel Magyarország konzervatív megoldásait.
    

Az eseményen részt vett Bryan Leib amerikai zsidó közösségi vezető, a CASEPAC politikai tömörülés vezetője, televíziós kommentátor, aki a könyv, és a magyar politikai legfontosabb tanulságai között emlegette, hogy az erős politikai vezetés képes ösztönzést és inspirációt adni a polgároknak, ami kiegészül az egység és nemzeti identitás fontosságával.
    

A New York belvárosának egyik klubjában tartott könyvbemutató szervezésében közreműködött a New York-i Liszt Ferenc Intézet, valamint a New Yorki Fiatal Republikánus Klubja (New York Young Republican Club) is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com