Az Analogba költözik a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató

A koronavírus-járvány okozta korlátozások miatt új helyszínen és időpontban rendezik meg a Fülesbagoly Tehetségkutató budapesti döntőjét. A verseny augusztus 23-án lesz az Analog Music Hallban.A Fülesbagoly eredetileg a Kobuci Kertben lett volna a nyár elején, ám akkor még nem tarthatnak zenei rendezvényeket. A könnyűzenei versenyen fesztiválos koncerteket, lemezszerződést, rádiós jelenlétet és tévés fellépést lehet nyerni - írták a szervezők hétfőn az MTI-nek.

    


A tehetségkutatóra Magyarországról, illetve magyar lakta határon túli településekről jelentkezhetnek hangszeres előadók, együttesek a könnyűzenén belül bármilyen műfajban és stílusban, legyen az pop, rock, dzsessz, ska, hiphop, blues, metál, reggae, punk, funky, szving, country. Már lehet nevezni a fulesbagolyalapitvany.hu/tehetsegkutato oldalon.     


A beküldött hangfelvételek alapján megtörténik az előzsűrizés, majd a döntőbe a legjobb tíz produkciót hívják be a szervezők, ahol húsz-húsz perces minikoncertekkel mutatkoznak be a zsűrinek. Az ítészek között van Andásik Remo, a Hangszeresek Országos Szövetsége (Hanosz) főtitkára, Warnusz Zsuzsa zenész, zenepedagógus, Süli András, a Campus Fesztivál programigazgatója és László G. Gerzson, a Music Channel zenei és programigazgatója.     


A döntősök között 24 nyereményt osztanak ki, többek közt négy fesztiválfellépést (Fekete Zaj, Fehértone Fesztivál, Budaörs Fesztivál, Művészetek Völgye/Harcsa Veronika Udvar), és előzenekarozást is lehet nyerni a Margaret Island előtt. A nyertes ötmillió forint értékű sajtókampányt nyer, élő zenélést a Music Channel Popcity műsorában, emellett részt vehet az Öröm a Zene Tehetségkutató döntőjében, ahol a fődíj hárommillió forint.     


További díj YouTube-optimalizálás a WMMD-től, rádiós jelenlét, kiemelt megjelenés a Zeneszövegtől vagy arculattervezés a Black biRd által. A tehetségkutatón megválasztják a legjobb férfi és női énekest, a legjobb zenészt, a legjobb dalszövegírót, ők valamennyien Audio-Technica nyereményt kapnak, és egy döntősnek lemezszerződési ajánlatot kínál a Music Fashion.     


A szervezők a nevezési időszakot két hónappal meghosszabbították, így augusztus 5-ig jelentkezhetnek az előadók, zenekarok. A Fülesbagoly Tehetségkutató az Öröm a Zene rendszerében jött létre, a Hangfoglaló Program támogatásával.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com