Az Armel Operafesztivál idén is megjelenik a Sziget fesztiválon

Az opera mint műfaj már évek óta jelen van a Sziget fesztivál gazdag zenei kínálatában, az Armel Operafesztivál pedig idén második alkalommal várja a közönséget változatos programmal a budapesti rendezvényen - mondta Havas Ágnes, az Armel igazgatója az M1 aktuális csatorna hétfői műsorán.

Idén a komolyzenei sátorban minden nap a Szegedi Nemzeti Színház előadásával veszi kezdetét a műsor, amelyen A varázsfuvola Alföldi Róbert-féle rendezésének legjobb pillanatait mutatják be.

szigetfesztivalutazas

Ezt kortárs improvizáció követi a közönség közreműködésével Sáry László kreatív zenei gyakorlatai alapján, majd minden nap más műfajban mutatkozik be az Armel Operafesztivál crossover produkciója a Crossymphony, az estéket pedig gyorstalpaló karmesteri képzés zárja.

Havas Ágnes elmondta, hogy az idén hetedik alkalommal megrendezett nemzetközi Armel-operaversenyen olyan tehetségeket kerestek, akik kiváló énekhangjuk mellett kiemelkedő színészi tehetséggel is rendelkeznek. Az énekesek előre meghirdetett szerepekre jelentkeztek, majd két fordulóban, nemzetközi zsűri előtt mutatták be produkcióikat. Az itt kiválasztottak az adott társulattal együtt készültek fel több hónapon keresztül a budapesti fesztiválszereplésre - részletezte Havas Ágnes.

Idén a június 27-e és július 2-a között zajlott versenyen Eötvös Péter Senza sangue című operája, az avignoni Opéra Grand produkciója nyerte el a legjobb előadás díját Alföldi Róbert rendezésében, a legjobb énekesnek járó elismerést pedig a gaboni származású, Franciaországban élő Adriana Bignagni Lesca kapta.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com