Az e-könyvek forgalmi adóján vitáztak az EU kulturális miniszterei

Élénk vitát követően sikerült kedden elfogadniuk az Európai Unió 2015 és 2018 közötti kulturális munkatervét a tagállamok kulturális minisztereinek - közölte a tanácskozást követően Marco Peronaci, a miniszteri tanács soros elnökségét adó Olaszország illetékes nagykövete.

Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkára a megbeszéléseket követően az MTI-nek elmondta, hogy bár az Európai Bizottság által javasolt munkaterv koncepciójával, céljaival és egészével a legtöbb tagállam a legmesszebb menőkig egyetértett, Magyarország is azon országok között volt, amely kifogásolta, hogy az e-könyvek, illetve a hagyományos könyvek áfaszabályozásával a kulturális munkaterv foglalkozzon.

könyv"Adhatunk iránymutatást, hogy fontos a kultúrához való hozzáférés, az olvasás népszerűsítése, amibe az e-könyvek és a hagyományos könyvek is beletartoznak, de egy kulturális munkatervben nem tehetünk javaslatot arra, hogy ennek forgalmi adóval kapcsolatos vonatkozásait vizsgálja meg az Európai Unió. Ez nem a mi dolgunk" - húzta alá az államtitkár egyúttal tudatva, hogy mintegy 12 tagállam vélte úgy, hogy ez a pénzügyminiszteri tanácsra tartozó kérdés. Hoppál szerint a tanácskozás nagy sikere, hogy végül kompromisszum született, amely immár az adózást nem érinti, s sikerült elfogadni a munkatervet.

A tanácskozáson Magyarországot képviselő államtitkár arról is beszámolt, hogy az Európa 2020 stratégiával összefüggésben a tárcavezetők sajnálatukat fejezték ki, hogy az nem fogalmaz meg nevesítetten kulturális célokat, de mint mondta, ezen már utólag nem lehet változtatni. A politikus szerint ugyanakkor a kultúra, a kreatív és kulturális ipar mégis jelentős a fenntartható fejlődés szempontjából, és más szakpolitikák örve alatt mégis megjelenhet az EU 2020-ra vonatkozó stratégiájában, ha nincs is külön nevesítve.
"A kultúra érték Európa számára és helyet kell kapjon a jövő stratégiáiban, hogy javuljon Európa versenyképessége" - mondta immár Marco Peronaci a kulturális miniszterek tanácskozását követően.
forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com