Az Egyesült Államokból tért haza egy Kohán-festmény Gyulára

Az Egyesült Államokból tért haza hétfőn Kohán György gyulai származású festőművész egy korai, expresszív műve, az Éneklő fiúk.Liska András, a festményt a gyulai Kohán Képtárban átvevő Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője kifejtette, tavaly nyáron a washingtoni magyar nagykövetségtől kaptak egy levelet, hogy egy magyar származású, 1956-ban az Egyesült Államokba emigrált család szeretne felajánlani a Kohán Képtár számára egy festményt.

A művész az Éneklő fiúk című olajkartont az 1940-es években festette, és egy ebédmeghívásra vitte magával - ugyanabban a díszkeretben, amelyben most hazaérkezett - egy szintén festőművész hölgynek, aki a Dakó család rokonságába tartozott. A család tehát közvetlenül a festőtől vette meg a képet - ismertette Liska András.

Az alkotás a Magyar Nemzeti Galéria által kiadott kiviteli engedéllyel 1962-ben került ki az Egyesült Államokba, Dakó Sándor tulajdonába. Az egykori akadémikus azt kérte fiától, hogy egyszer juttassa vissza a művet Magyarországra. A jelenleg már nyugalmazott filozófiaprofesszor, Dakó Márton ezért vette fel a kapcsolatot a nagykövetséggel - mondta el Liska András.

Hozzátette, a Képtár több mint 660 festményt és csaknem 2500 grafikát őriz Kohán Györgytől, de az ilyen expresszív, korai korszakába tartozó alkotásból kevés van náluk. A műalkotás hétfői kicsomagolásakor derült ki, hogy a hátoldalára egy csendéletet vázolt fel a festő.

Dombi Ildikó, a Kohán Képtárat is működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatója elmondta, időről időre keresik meg őket Kohán-alkotásokkal, néhány grafikát már korábban a képtárnak adományoztak; de "ilyen értékű és jelentőségű felajánlás még nem érkezett".

Hozzátette, február 20-án, Kohán György születésnapja alkalmából időszaki kiállítást rendeznek, amelyen a művész eddig nem, vagy csak ritkán látott alkotásait mutatják be. Ott helyet kap a most megérkezett festmény is.

Az MTI kérdésére Liska András elmondta, mérlegelni fogják, hogy az Éneklő fiúk bekerüljön-e az állandó kiállításra is, amelyről hangsúlyozta: egyébként is gyakran változtatják, hogy Kohán minél több alkotását meg tudják mutatni az érdeklődőknek. A festmény hazaszállítását a Trade Logistics d.o.o. Branch Office Budapest vállalta díjtalanul.

Kohán György Gyulán született 1910. február 22-én, és ott is halt meg 1966. december 16-án. Kossuth-díjas festőművész és grafikus volt, alapító tagja a hódmezővásárhelyi Tornyai Társaságnak. Művészi hagyatéka - mintegy 600 festmény és 2500 grafikai mű - a gyulai Erkel Ferenc Múzeumhoz került, de őriz tőle műveket a budapesti Magyar Nemzeti Galéria, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum és a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum is, továbbá vannak alkotásai magántulajdonban is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com