Az elfogadásra hívja fel a figyelmet a fesztivál

Folytatódik a Sziget által elindított, Szeretet Forradalma kezdeményezés, amellyel az augusztus 10-én kezdődő fesztivál az elfogadásra és a közös felelősségre hívja fel a figyelmet."Az elmúlt két év komoly nyomot hagyott mindannyiunkban, de mi most nem egyszerűen a régi életünket szeretnénk visszakapni, hanem az elmúlt időszak tapasztalataival, érzéseivel gazdagodva, ha úgy tetszik, megerősödve új gondolatoknak, alkotásoknak, élményeknek szeretnénk helyet adni. Részese lenni egy olyan, mindenki számára építő megújulásnak, mely a Sziget sokszínű szabadságában válhat teljessé" - idézi a Sziget által az MTI-hez szerdán eljuttatott közlemény Kádár Tamást, a fesztivál főszervezőjét.
    

Mint emlékeztetnek, a Sziget néhány éve hívta életre a Szeretet Forradalma kezdeményezést, amely a programokban is megnyilvánul. Idén is visszatér a Nagyszínpadra a Love Revolution Special, amely során minden nap 10 percben olyan előadások és rövid felszólalások színesítik az átállásokat, melyek a most zajló társadalmi változásokra és az ezzel kapcsolatos kollektív felelősségre igyekeznek felhívni a figyelmet.  
    

A Sziget vendégeként a holland Aynouk Tan aktivista az elfogadás fontosságáról fog beszélni. Színpadra lép Franciaország egyik leghíresebb táncoslábú ikerpárja, a Les Twins is, akik táncosként, koreográfusként vagy modellként olyan szupersztárokkal és márkákkal dolgoztak együtt, mint Beyoncé és Missy Elliott vagy Jean Paul Gaultier, a Chanel, a Gucci és a Prada. Külön a Szigetre összeállított koreográfiájukkal arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy mekkora problémát okozhat egy ember életében a kirekesztés.
    

Visszatér a Superar gyermekkórus: a Sziget által is aktívan támogatott program keretein belül képzett zenészek biztosítanak ingyenes művészeti képzést a fiatalok számára annak érdekében, hogy kulturális, vallási, nyelvi és szocioökonómiai háttértől függetlenül mindenkihez eljuthasson a zene és a zenélés pozitív hatása. A Sziget reagál az Ukrajnában zajló háborúra is.


A Music Saves Ukraine szervezetével együttműködve a látogatóknak a fesztivál teljes időtartama alatt lehetőségük lesz támogatni a háború áldozatait, a program keretein belül pedig Kazka is színpadra lép. Az ukrán zenekar országuk szabadsága és békéje érdekében szólal fel. A fesztivál utolsó napján a katalán Kamchatka társulat előadása hívja fel figyelmet a menekültek helyzetére - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com