Az emlékbizottság támogatja a Sziget rendezvényeit, az Esztrád Színház és a Magyar Írószövetség munkáját

A Sziget Kft. közbeszerzésen mintegy 300 millió forintot, az Itt élned, halnod kell című szimfonikus rockfantáziát bemutató Esztrád Színház pályázaton csaknem 100 milliót, míg a Magyar Írószövetség körülbelül 40 millió forintot nyert el az 1956-os Emlékbizottságtól - közölték csütörtökön, egy budapesti sajtótájékoztatón.

Tallai Gábor, az emlékévet lebonyolító Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány programigazgatója arról beszélt: a hatvanadik évforduló "hatalmas lehetőség arra, hogy a tíz évvel ezelőtti kudarctörténet után valóban egy össztársadalmi, gyönyörű szép megemlékezés jöjjön létre", ebben pedig sok együttműködő partnerre számítanak.

Emlékeztetett arra: már korábban együttműködési megállapodást kötöttek az MTVA-val és a Magyar Postával, és ugyanerre készülnek a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK), a MÁV-val, a Mollal és az OTP-vel is.

mtva

 

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com