Az erdélyi Váta Lóránd és László Csaba is megkapta a román színházi szakma legrangosabb díját

A kolozsvári Váta Lóránd és a marosvásárhelyi László Csaba színművészt is díjazta a Román Színházi Szövetség (UNITER) azon a gálán, amelyen a tavalyi év legjobb színházi teljesítményeiért járó elismeréseket adták át.A besztercei Kultúrpalotában hétfőn késő este adták át az UNITER-díjakat, amelyek jelöltjeit még márciusban hozták nyilvánosságra. Minden kategóriában három-három jelölt közül vehette át a győztes az elismerést.
    

Váta Lóránd a legjobb férfi főszereplő díját kapta meg a Kolozsvári Állami Magyar Színház Yury Kordonsky rendezte Cseresznyéskert című előadásában Lopahin szerepének megformálásáért.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

László Csabának a legjobb férfi mellékszereplőnek járó UNITER-díjat ítélték a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Grand Hotel Retromadár című előadásában Szilveszter Zita szerepében nyújtott alakításáért.
    

A legjobb előadásért járó díjat a Jászvásári Vasile Alecsandri Nemzeti Színház által bemutatott, Silviu Purcarete rendezte A földműves és a halál kapta, amely Johannes von Tepl XIV. századi cseh szerző drámája alapján készült. Ebben  a kategóriában versenyben volt a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Florin Vidamski rendezte Haramiák című produkciója, valamint a Kolozsvári Állami Magyar Színház szintén Silviu Purcarete által színpadra állított Macbettje is.
    

A legjobb rendezésért járó díjat Horia Suru kapta, aki Székely Csaba Bánya-trilógiáját rendezte meg a bukaresti Román Drámaírók Színházában. Ebben a kategóriában is volt magyar jelölt: Fehér Balázs Benő a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatánál színpadra állított Piros fű című előadásért, amely Boris Vian azonos című regénye alapján készült.
    

A legjobb női főszereplőnek járó díjat Nicoleta Lefter kapta Julija Poszpelova Itt Moszkva! című darabjában Szvetlana Allilujeva szerepének megformálásáért. Az előadást a bukaresti Unteatru színház mutatta be Catinca Draganescu rendezésében. A magyar vonatkozású előadások és alkotóik közül UNITER-díjra jelölték még a legjobb díszlet kategóriában a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Haramiák című produkciójának látványtervezőjét, Matej Sykorát; a legjobb televíziós színházi előadások kategóriájában a román közszolgálati televízió Esti próba című produkcióját, amely Kiss Csaba drámája alapján készült; valamint a debüt kategóriában a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban bemutatott, Meghatározatlan időre című kirakatszínházi produkció látványvilágát tervező Oláh Rékát és Nagy Fannyt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com