Az EU 2022-ben megnövelt költségvetésből támogatja a kulturális és kreatív ágazatokat

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: Az Európai Bizottság elfogadta a kulturális és kreatív ágazatokat érintő 2022-es munkaprogramját, mely szerint az ágazat hozzávetőleg 385 millió euróval (mintegy 131 milliárd forint) gazdálkodhat az idén - tájékoztatott az uniós bizottság csütörtökön.Közölték, az idei vonatkozó, Kreatív Európa program költségvetése csaknem 100 millió euróval haladja meg a 2021-es források összegét. A kreatív és kulturális ágazat szereplőinek juttatott támogatások növelésekor a program a koronavírus-válságból és a globális verseny kiéleződéséből eredő kihívásokkal is számol - írták.
    

A program kulturális ága új felhívásokat és kezdeményezéseket foglal magában a zene, a kulturális örökség, az előadóművészet és az irodalom területén. Emellett mobilitási programot indít, amely lehetőséget kínál a művészeknek, alkotóknak vagy a kulturális szakembereknek arra, hogy szakmai fejlődés vagy nemzetközi együttműködés céljából külföldre utazzanak, ott koprodukciókban és közös alkotási folyamatokban vegyenek részt vagy bemutassák műveiket.
   

A program emellett az audiovizuális ágra is összpontosít, amelynek keretében támogatni fogja az innovatív videojátékok és a virtuális valósággal kapcsolatos tapasztalatok fejlesztésének finanszírozását. Az innováció további fellendítésére az EU bevezeti az úgynevezett Media Market Gateway nevű kezdeményezést az ígéretes induló vállalkozások számára. A filmfesztiválok közötti együttműködést hálózatokon keresztül fogják szorosabbá tenni.
    

Az uniós bizottság közleménye kiemelte: a kulturális és kreatív ágazatok a gazdaság működéséhez is jelentős mértékben hozzájárulnak, az EU teljes GDP-jének 4,2 százalékát termelik meg és az uniós munkaerő 3,7 százalékát foglalkoztatják.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com