Az év versei - 103 költő művei az áprilisban megjelenő antológiában

Április elején jelenik meg Az év versei 2015 című antológia, amelyben 103 szerző művei kaptak helyet. A kötet szerkesztője, Zsille Gábor szerint a készülő antológia jól mutatja a kortárs magyar költészet sokszínűségét.poemsA Magyar Napló Kiadónál megjelenő 348 oldalas kötet legfiatalabb szerzője az 1989-es születésű, elsőkötetes Lázár Bence András, a legidősebb a tavaly 94 évesen elhunyt Hárs Ernő, akit olyan doyenek követnek, mint Vasadi Péter, Lator László vagy a felvidéki Ébert Tibor - mondta el a szerkesztő, hozzátéve, hogy a költők általában 3-4 verssel szerepelnek a könyvben, amelyben összesen 299 mű kapott helyet.

Zsille Gábor a 2014. január 1. és december 31. között megjelent print és online periodikákat szemlézte, összesen 42-t, például az Agriát, az Alföldet, a Bárkát, az Új Forrást, a Tiszatájat, a Vár Uccát vagy a Vigiliát.

"Széles spektrumon mozognak a versek, igyekeztem a teljes magyar folyóiratpiacra nyitni, nemcsak az anyaországban megjelenő folyóiratokra figyeltem, hanem a határon túliakra is" - fogalmazott a szerkesztő, aki hangsúlyozta, hogy sikerült olyan neveket is felkérnie, akik még nem, vagy csak régen szerepeltek az antológiában, például Villányi Lászlót, Marno Jánost, Keszthelyi Rezsőt és Gergely Ágnest.

Kiemelte: a kötet jó példa arra, hogy milyen sokszínű a kortárs magyar líra formailag és tartalmilag is. "A közhiedelemmel ellentétben a mai költők is írnak kötött formában, nem halt ki a rím, a szonett, az időmértékes verselés. És megvan az avantgárd vonulat is, azok az alkotók, akik tudatosan száműzték a kötött formát a költészetükből" - fogalmazott Zsille Gábor, felhívva a figyelmet arra, hogy ebben a tekintetben nem a nemzedéki hovatartozás, hanem a lírai alkat számít.

"Valahogy a legnevesebb költőinkre aszályos idők járnak, keveset írnak, keveset publikálnak" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy a megélhetés nehézségei a fiatalabb költők közül is sokakat elhallgattattak. Zsille Gábor szólt arról is, hogy érdekes módon nem születtek hangsúlyos közéleti, politikai versek az elmúlt évben, a kötetet a költészetet leginkább jellemző témák határozzák meg: az elmúlás, a szerelem, az utazás, a betegség, a tájak, a filozófia.

"Érdekes, hogy a nagy mesterek a mai napig ihletőek, főleg ha egy-egy folyóirat tematikus számot hirdet" - fogalmazott a szerkesztő. A Kortárs például Babits Mihály-, a Látó Shakespeare-számot hirdetett, a Napút József Attila- és Márai Sándor-pályázatot írt ki, ezekre mind sok-sok vers született - sorolta az irodalmár.

A kötet legtöbb alkotása elhangzik majd a Versmaratonon április 10-én a Thália Színházban. "Általában a kötet szereplőinek 70 százaléka vállalkozik a részvételre, akik egészségügyi okok miatt nem tudnak eljönni, azok többségükben telefonon olvassák be a verseiket" - jegyezte meg a szerkesztő, aki szerint a rendezvény nem csupán a költészet népszerűsítése, hanem az ott készülő hangfelvételek miatt is fontos, hiszen így a ma élő költők hangja megőrződik az utókornak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com