Az idén 142 érmét mutatnak be az Érembiennálén

A XXI. Érembiennálén 142 érmét mutatnak be több mint 40 alkotótól, közülük nyolc díjat is kap.A vasárnap nyíló országos érembiennáléra, amelynek 1977 óta Sopron a házigazdája április közepéig jelentkezhettek - mondta Nemes András, a Soproni Múzeum művészettörténésze.

A művészek a kétévente szervezett kiállításra legfeljebb nyolc, két évnél nem régebben készült érmet küldhetnek be, amelyek mérete maximum 150X150X150 milliméter.

A szakmai zsűri döntése alapján nyolc művészt díjaztak, a tárlat nagydíját, a Ferenczy Béni-díjat Bakos Ildikó kapja. A művészettörténész arról is beszélt, hogy a XXI. Érembiennálén látható művek közül egyesek az Arany János-évfordulóhoz kapcsolódnak, vannak történelmi témákat feldolgozó érmek és portréábrázolások is. A benyújtott alkotások között van bronzból, ezüstből, kőből és műanyagból készült egyaránt - jegyezte meg. Az érembiennállé anyagából minden alkalommal katalógus is készül, amely két éve az esemény internetes oldalán is hozzáférhető - mondta Nemes András. A XXI. Érembiennálé megtekinthető augusztus 6-ig Sopronban, a Lábasházban.


A 2017. évi érembiennálé díjazottjai: Bakos Ildió (Ferenczy Béni-díj), Kurucz Petra (Emberi Erőforrások Minisztérium díja), Szabó Virág (Civitas Fidelissima - a leghűségesebb város, Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának a díja), Horváth László (Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének díja), Ézsiás István (Magyar Éremművészetért Alapítvány díja), Szabó Menyhért (Magyar Éremgyűjtők Egyesülete díja a legszebb emlékérem tervezőjének), Pelcz Balázs (Szabó Géza ötvösmester díja a legjobb vert érem tervezőjének), Barát Fábián (Kiss Nagy András Emlékdíj).


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com