Az István, a királlyal zárul a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada

Az István, a király harmincéves jubileumi előadásával zárul a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada, a darabot Alföldi Róbert rendezésében szombaton mutatják be a Dóm téren.

sA Kossuth-díjas rendező a darab szerdai szegedi közönségtalálkozóján elmondta, hogy ugyan csupán a próbafolyamat hatodik hetében járnak, a produkció előkészületei azonban csaknem egy éve folynak, s decemberben már nagyjából kész volt az előadás.

A közönség Szegeden, majd a Papp László Budapest Sportarénában új értelmezésben, kortárs színházi eszközökkel színpadra állítva láthatja a rockoperát. A rendező szerint a feladat nem volt könnyű, hiszen az István, a király az elmúlt három évtizedben szinte népköltészeti alkotássá vált, a közönség jó része kívülről fújja a dalokat.
Az új produkció a szereplők közötti kapcsolatokra koncentrál, bemutatja, melyek voltak azok az emberi mozgatórugók, amelyek a történelmi helyzeteket létrehozták - tette hozzá a művész.

Alföldi Róbert úgy fogalmazott, a mű olyan kérdéseket vet föl, amelyekkel érdemes foglalkoznunk: "ezer évvel ezelőtt úgy vágtunk neki a nagy boldogságnak, hogy kettészakadtunk, és az egyik oldal megpróbálta kinyírni a másikat".
Istvánt Feke Pál, Koppányt Stohl András, Gizellát Radnay Csilla, Rékát Tompos Kátya játssza, Alföldi Róbert szerint a darab középpontjában azonban a százhúsz fős statisztéria alakította nép áll, amelynek szerepe sokkal több annál, hogy jobbra vagy balra indul-e el a színpadon.

Az Istvánt alakító Feke Pál szerint - aki 2009-ben a Társulat tagjaként az eredeti változatban már énekelte a Dóm téren a rockopera címszerepét - a darab Alföldi Róbert rendezésében teljesen újszerű, merőben más lett, a történet drámai ívet kapott, így a mű sokkal valószerűbbé, izgalmasabbá vált.

Rosta Mária, a darab producere elmondta, annak a több mint negyvenezer embernek, aki jegyet váltott a szegedi és budapesti előadásokra, egyedi és megismételhetetlen élményben lesz része. Az öt előadás színpadra állításának mintegy 350 millió forintos költsége ugyanis nem teszi lehetővé, hogy jövőre újra bemutassák az Alföldi Róbert rendezte változatot.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com