Az MTA székháza is megnyitja kapuit

Csoportos épület- és képtárlátogatásra várja az érdeklődőket székházába a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) június 25-én, a Múzeumok éjszakáján.

A látogatók megcsodálhatják éjfélig többek között Lotz Károly dísztermi falképeit, Johann Nepomuk Ender a Magyar Tudományos Akadémia allegóriája című művét, valamint Ligeti Antal tájképeit is, eközben művészettörténészek és építészeti szakemberek beszélnek majd a székház történetéről és az itt őrzött képzőművészeti alkotásokról - olvasható az intézmény közleményében.

múzeumok éjszakája

Az MTA Széchenyi téri székházát 1865-ben avatták fel, a neoreneszánsz stílusjegyeket viselő épület a főváros építészeti fejlődésére is jelentős hatást gyakorolt. A székház építéstörténetéről Sisa József, az MTA Művészettörténeti Intézetének igazgatója tart előadást a Múzeumok éjszakáján.

A székház bejárása mellett az MTA Művészeti Gyűjteményében a látogatók az akadémia történetével kapcsolatos alkotásokat, valamint az épületben működő gyűjtemények - például az Esterházy-képtár, a Goethe-kollekció és a Széchenyi-múzeum - értékes darabjait is megtekinthetik.

A programsorozat részeként folyamatosan vetítik majd az épület belső tereit bemutató rövidfilmet, valamint az intézmény működésének történetéről szóló Akadémiai anzix 1919-1960 című filmhíradó-válogatást is - áll az MTA közleményében, amely szerint valamennyi program ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

MTI

Hozzászólások

Tom Cruise megsérült a Mission: Impossible 6 forgatásán

Tom Cruise megsérült a Mission: Impossible 6 forgatásán

Tom Cruise megsérült a Mission: Impossible 6 forgatásán a TMZ celeb honlap által vasárnap közzétett videofelvétel szerint.

Az irodalom leghíresebb Annái

Az irodalom leghíresebb Annái

A magyar és külföldi irodalmárok is szeretik az egyik legnépszerűbb keresztnevet.

Stephen King történetei, amiket soha nem olvashatunk el

Stephen King történetei, amiket soha nem olvashatunk el

A híres horror-író regényei között akad, amelyik rejtélyesen eltűnt, míg egy másikat tizenkét kiadó utasított el, de olyan sztori is akad, amit maga King zárt be a fiókjába.

Ezt mindenkinek tudnia kell, akinek ma telefon van a kezében!

Ezt mindenkinek tudnia kell, akinek ma telefon van a kezében!

Biztosan hallottál már erről,akár a suliban is. Emlékszel is rá?

Meghalt Carrie Fisher, a legendás Leia hercegnő

Meghalt Carrie Fisher, a legendás Leia hercegnő

A Csillagok háborúja legendás színésznője 60 éves korában hunyt el.

Meghalt George Michael

Meghalt George Michael

A rendőrség kizárta az idegenkezűség gyanúját.

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját mutatja be Alföldi Róbert főszereplésével, Znamenák István rendezésében pénteken a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház. Molnár Ferenc 1929-es ví...

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek - közölte csütörtökön a Kreml. A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hol...

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszáságairól is szól Sofi Oksanen Budapest Nagydíjas finn írónő Norma című új regénye, amelyet csütörtökön mutatnak be Budapesten. A regény története szerint amikor a...

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Egy Kossuth Lajos által ajándékozott legyező bemutatójával indult a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) programsorozata szerdán, a Tudomány napja előestéjén. Varga Benedek főigazgató az emléktárgyhoz kapcs...

http://ujhazak.com