Az ország legnagyobb Zsolnay kandallója épül a Budavári Palotában

Az ország legnagyobb Zsolnay kerámiakandallója épül a Budavári Palota Szent István-termében; az épületegyüttes elsőként rekonstruált történelmi tere augusztus 20-tól lesz látogatható.A Budavári Palota egyik ékessége a Szent István királyról elnevezett terem, amely a századforduló magyar iparművészetének kiemelkedő teljesítménye volt. Kialakításában a kor olyan kiváló művészei és iparosai vettek részt, mint Thék Endre, Kissling Rudolf, Jungfer Gyula vagy Strobl Alajos. A helyiség a 2.

világháborúban teljesen megsemmisült, de most a Nemzeti Hauszmann Program keretében az eredeti tervek szerint alkotják újra - emlékeztetett az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében a beruházó Várkapitányság.

    
Mint felidézik, a Szent István-terem létrehozásában nagy szerepet játszott Zsolnay Vilmos, akinek pécsi gyárában készült a helyiség egyik legmeghatározóbb eleme, a pirogránit kandalló és a főpárkányon lévő Szent István-mellszobor. A Zsolnay Porcelánmanufaktúra pécsi gyárában a szakemberek egykori mintadarabok, eredeti tervek és archív fotók alapján hosszú évek alatt készítették el az eredeti alkotás hű mását.
    

A 4,7 méter magas, 2,8 méter széles és csaknem másfél tonnás kandalló 120-féle elemből és összesen 611 darabból áll; egyes részein nyolc-tíz festési, mázolási, majd égetési fázist végeztek az aranyozás előtt. Az életnagyságúnál nagyobb méretű mellszobrot eredetileg Strobl Alajos alkotta meg. A pécsi próbaépítés után az elmúlt hetekben immár végső helyén, a Budavári Palota déli összekötő szárnyában újjászülető Szent István-teremben kezdték meg a szakemberek a kandalló összeállítását. Az egyes elemeket különleges ragasztóhabarccsal illesztik össze, a megfelelő súlyelosztás érdekében pedig egy tartós vázszerkezetet is alkottak a szakemberek, akik a kandalló felső részeinek beépítésekor egy speciális állványt használnak majd.
    

A központi kerámiaalkotás visszaépítése után a tölgy, mahagóni és amerikai diófából megalkotott, rendkívül összetett intarziás parketta beépítése következik, amely eredetileg a Neuschloss fivérek gyárában készült - számol be a rekonstrukcióról a közlemény. Mint a Várkapitányság hangsúlyozza, a Szent István-terem helyreállításának kulturális és iparművészeti értékét növeli, hogy a hiteles rekonstrukció érdekében mára már eltűnőben lévő mesterségek képviselői vesznek részt az alkotásban. Pécstől Pápáig hét szakma képviselői, országszerte mintegy húsz műhelyben több száz szakember dolgozik a rekonstrukción. A Szent István-terem augusztus 20-tól várja a látogatókat, az első napokban ingyenesen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com