Az Otello premierjével nyitja az évadot az Operaház

Verdi Otellójának premierjével nyitja az évadot az Operaház szombaton. A darabot a világhírű olasz rendező, Stefano Poda állítja színpadra.

A bemutatót felvezető hétfői budapesti sajtótájékoztatón Ókovács Szilveszter főigazgató elmondta: Vámos László rendezése már nagyon régóta műsoron volt, és bár a nemrég címszerepet éneklő José Cura is méltatta a színrevitelt, elérkezett az ideje egy új rendezésnek. "Ha valami, az Otello megérdemli" - fogalmazott Ókovács Szilveszter.

Download (1)

A sajtótájékoztatón szó esett Wagner A szerelmi tilalom című operájának Erkel Színházban tartandó magyarországi bemutatójáról, valamint a Gördülő Opera sorozat új produkciójáról, a Figaro 2.0-ról is.

Bár az Erkel Színházban a West Side Storyval és egy modern balettprodukcióval már megkezdődött az évad bemutatóinak sora, és az Andrássy úti Operaház Szfinx-teraszán is megtartották Donizetti Bolondokháza című egyfelvonásosának premierjét, a dalszínház nagyszínpadán Verdi remekművének új rendezésével veszi hivatalosan kezdetét az évad.

A darab rendezője, a Magyarországon most bemutatkozó Stefano Poda elmondta: rendezése nem modern felfogású, inkább időtlen.

"Nem befolyásolt a kortárs technika sem, inkább azt akartam megmutatni, hogy ez a mű mágia és titok. Mint egy görög tragédiát, egyben kell látni az egészet" - fogalmazott.

Az előadás karmestere Pinchas Steinberg, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának elnök-karnagya lesz, aki szerint, mint más esetben, most sem lehet beszélni a zenéről: meg kell nézni az előadást, és eldől, megérinti-e az embert. A címszerepet alakító mexikói Rafael Rojas úgy fogalmazott: otthon érzi magát, mert az Otello-előadás előkészületei úgy zajlanak, mint Mexikóban szokás: kicsit összevissza, de nagy szenvedéllyel. "Én így szeretem" - tette hozzá. Desdemonát Létay Kiss Gabriella, Jagót Kálmándi Mihály alakítja.

Néhány nappal később újabb premierrel, méghozzá magyarországi bemutatóval jelentkezik az Erkel Színház: Wagner A szerelmi tilalom című vígoperája szeptember 29-én, kedden először hangzik el Magyarországon rendezett színpadi formában - emelte ki Anger Ferenc, az Operaház művészeti igazgatója.

"Nagyon furcsa, hogy olyan sokáig világszerte mellőzték ezt a darabot, mert egy vérbő műről van szó érdekfeszítő történettel. Nem nevezném Wagner szárnypróbálgatásának, inkább egy másik arcának. Korai, sokak szemében megbukott műve, ez igaz, de ez a bukás valójában az új hangnak volt köszönhető, amelyből később az egész nagy wagneri életmű kibomlott" - fejtette ki Anger Ferenc.

A Shakespeare Szeget szeggel című drámája alapján készült, és így - az Otellóhoz hasonlóan - az Operaház Shakespeare-évadához kötődő darab Szabó Máté rendezésében, a Kolozsvári Magyar Operával együttműködésben kerül színre, Selmeczi György vezényletével, Csákovics Lajos fordítása alapján magyar nyelven. Az Erkelben mindössze egy előadás lesz látható, szeptember 29-én.

Download

A Gördülő Opera sorozat október 19-én kezdi meg harmadik évadát a Szegedi Nemzeti Színházban. Az Operaház társulata ezúttal a Figaro házassága újragondolt változatát, a Figaro 2.0 című előadást viszi el vidéki kőszínházakba. Hábetler András rendező szerint keresve sem lehetne találni ennél jobb operát azoknak a bevonására, akik "az operával még nem járnak jegyben". "Nincs olyan emberi viszony, ami ebben az operában ne lenne benne" - tette hozzá az énekes-rendező.

Az előadás érdekessége, hogy a mába transzportált vígoperát Köteles Géza modern hangszerelésében egy hatszemélyes, különleges összeállítású zenekar kíséri, amelyben többek között szaxofon és basszusgitár is megszólal. Szeged után, november 23-án Kecskemétre látogat a produkció.

A szombati Otello-bemutatót körbefonva újra szabadtéri programokkal is készül az Operaház. A Szfinx-teraszon ismét látható a Bolondokháza és A telefon című előadás, majd 17 órától hivatalosan is kezdetét veszi a 2015/2016-os operaszezon. Az első előadás előtt elfoglalják az épületet a művészek, akik ezúttal veterán autókkal érkeznek, az évad repertoárján lévő operák híres szereplőinek jelmezeiben.

Az Andrássy úton kialakított 1200 fős nézőtérről kivetítőn követhető az Otello, melynek szünetében a Magyar Nemzeti Balett művészeinek tánc show-ja látható a nagyszínpadon. A szabadtéri Évadnyitány kezdetén köszöntő beszédet mond Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

MTI

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com