B-oldal fotókiállítás és jótékonysági árverés az Akvárium Klubban

Az ismert hazai zenészek közreműködésével készült B-oldal fotókiállítás utolsó felvonását rendezik meg az Akvárium Klub Magenta Caféjában október 28-án pénteken este. A Baltazár Színház javára zajló jótékonysági árverés előtt és alatt még megtekinthető a tárlat.

A B-oldal fotókiállítás koncepciója az volt, hogy jól ismert külföldi és magyar albumok címéből kiindulva az alkotók újraértelmezték a kiválasztott lemezek borítóját, amelyet hazai zenészek és dj-k főszereplésével Szűcs Barbara lefotózott - szerepel a szervezők által az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben.

uzziuizh

A kiállítás sikerrel zajlott a nyáron az Akvárium Klubban és a nagyobb fesztiválokon: a Telekom VOLT Fesztiválon, a Szigeten és a Strand Fesztiválon.

A tárlat azzal a céllal jött létre, hogy a képeket a "fesztiválturné" után az alkotók és a szervezők - a VOLT Produkció és az Open Air Rádió stábja - elárverezzék, és az így befolyt összeget felajánlják a Baltazár Színháznak, amelynek színtársulata - Magyarországon egyedüliként - értelmi sérült színészekből áll.

A színház képviselői, színészei jelen voltak a kiállítás megnyitóján, és részt vesznek az árverésen is. Ezen licitálni a kiállított, fesztiválokat megjárt, eredeti és a képeken szereplő zenészek által dedikált fotókra lehet. A kiállítást Juhász Anna irodalmár, művészeti vezető nyitja meg, az árverést pedig Baksa-Soós Attila vezeti le.

Az jótékonysági ügyet támogató és a fotókon szereplő zenészek között szerepel Áron András, Makai László és Prepelicza Zoltán (Apey & the Pea), Baksa-Soós Attila, Bauxit, Dj Mango, Dj Marvin, Dj Titusz, Még5Milliárd (mind Bëlga), Frenk, Ganxsta Zolee, Kiss Tibi (Quimby), Korbucz Sonya (Sonya, KRSa (PASO), Zságer Balázs és Ligeti György (Zagar), Linczényi Márk (Kolin), Lovasi András (Kiscsillag), Minda Endre (Black Bartók), Marge, MC Kemon (Irie Maffia), (Pajor Tamás, Palotai Zsolt, Papp Szabolcs (Supernem), Pásztor Anna (Anna & the Barbies), Dagadu Sena, Szabó Csaba (Moog), Szűcs Krisztián, Vitáris Iván (Ivan & the Parazol), Wahorn András, ef. Zámbó István.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com