Baán László: a hozzászólók 90 százaléka a Liget projekt folytatására kéri a fővárost

A hozzászólók 90 százaléka a Liget Budapest projekt folytatására kéri a fővárost a Főpolgármesteri Hivatal által a Városligeti Építési Szabályzat (VÉSZ) tervezett módosítása céljából kezdeményezett partnerségi egyeztetéseken - közölte az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában a projekt miniszteri biztosa.Baán László emlékeztetett arra, hogy a Fővárosi Önkormányzat új vezetése azzal a céllal kezdeményezte VÉSZ módosítását, hogy három épület - az Új Nemzeti Galéria, a Magyar Innováció Háza és a Városligeti Színház - felépítését megakadályozza, noha ezeknek a kulturális intézményeknek a helyén több mint 100 éve épületek álltak vagy parkoló volt - idézte fel a miniszteri biztos.

    
Mint hozzátette, a VÉSZ módosítása előtt kötelezően lefolytatott partnerségi egyeztetés során a több mint kétezer, szervezetek és magánszemélyek által megfogalmazott vélemény 90 százaléka egyértelműen a Liget Budapest projekt folytatása mellett szól. Az eredmény a főváros számára vélhetően komoly meglepetést okozott, pedig korábban már több közvélemény-kutatás is igazolta, hogy a Liget projekt valóságos terveinek ismeretében a budapestiek 70 százaléka, az ország lakóinak pedig négyötöde támogatja azokat - jegyezte meg Baán László.
   

De civil kezdeményezésre országos aláírásgyűjtés is indult a Liget Budapest projekt folytatása mellett: a https://epuljonagaleria.hu/ weboldalon mára több mint 60 ezren biztosították támogatásukról a projektet, úgy tűnik tehát, hogy ez egy nemzeti ügy - fűzte hozzá. Baán László hangsúlyozta: a Városliget évszádos hagyománya, hogy a kikapcsolódás és a kultúra kéz a kézben jár, a Fővárosi Önkormányzat által a Liget projektből törölni kívánt három épület helyén is több mint száz évig épület vagy parkoló állt.
    

Ha azonban a projektből kiveszik az Új Nemzeti Galériát, jóval csekélyebb lesz az egész új kulturális negyed nemzetközi láthatósága és turisztikai vonzereje, így éppen a megtérülés veszik el - figyelmeztetett. A miniszteri biztos elmondása szerint a Liget látogatói szeretik a projekt eddig elkészült elemeit. Baán László hozzátette, az épülő beruházások közül már szerkezetkész a világhírű japán építész, Fudzsimoto Szu által tervezett Magyar Zene Háza, idén megépül a mélygarázs az Ötvenhatosok terén, ahol eddig másfél ezer autó parkolt, majd őszre további új sportpályákat, kivilágított futókört, kutyás élményparkot adnak át a Liget látogatóinak.
   

A kormány nem kíván a főváros ellenére épületet építeni, de nem is mond le a három épületről, ezért várja azt az időpontot, amikor a főváros meggondolja magát - közölte Baán László.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com