Baán László: biztosított a Liget Budapest projekt jövő évi finanszírozása

Biztosított a Liget Budapest projekt jövő évi finanszírozása, nem lesz csúszás a beruházás ütemezésében - hangsúlyozta Baán László, a projekt megvalósításáért felelős miniszteri biztos szerdán az MTI-nek.

lbpA projekt 2015-ös finanszírozását, miként az ideit is, egyedi kormánydöntés fogja biztosítani - mondta Baán László annak kapcsán, hogy a sajtóban megjelent, bizonytalan a múzeumi negyed költségvetése, és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár is úgy nyilatkozott kedden az ATV-ben: jelenleg ötven százalék esélyt lát arra, hogy a kormány elő tudja teremteni a projekt jövő évi forrásigényét.

Baán László rámutatott: ha a jövő évi finanszírozásról szóló döntés 2015 elejéig megszületik, még nincsenek semmilyen késedelemben az ütemtervhez képest. Hangsúlyozta: az ehhez szükséges kormányzati források rendelkezésre állnak.

A miniszteri biztos szerint a projekt jövő évi forrásigénye 15-20 milliárd forint. A 15 milliárdos finanszírozás 2015-ben elégséges ahhoz, hogy ne legyen csúszás a megvalósításban, azaz tartható legyen a kormányhatározatban kitűzött 2018. március 15-i céldátum - tette hozzá.

Baán László szerint a Liget Budapest projekt 2016-os forrásigénye várhatóan már olyan nagyságrendű - mintegy 40-50 milliárd forint - lesz, ami indokolja majd az önálló költségvetési tételként való feltüntetését.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com