Baka Istvánra emlékeznek Szegeden

 A költészet napjával kezdődően kiállításokkal, rendhagyó irodalomórákkal, emléksétával tisztelegnek Baka István költő, műfordító életműve előtt - tájékoztatták a szervezők az MTI-t. Baka Istvánnak 55 éve jelentek meg első versei a Tiszatájban, ötven éve lett a Kincskereső munkatársa, később főmunkatársa, majd főszerkesztő-helyettese. Szerkesztőségi szobája Szeged egyik fontos szellemi műhelye volt, megfordult benne a magyarországi és a határon túli kultúra sok-sok jelentős személyisége.
    

A többi közt ezt a szerkesztőségi szobát idézi meg a szegedi Somogyi-könyvtárban csütörtökön nyíló kiállítás.

A könyvtár alagsorában kialakított szobában verskézirat- és gépirat-másolatokon olvashatják a költő verseit a látogatók. Az eredeti dokumentumok, fotók, korabeli újságcikkek felhasználásával összeállított kiállítás bemutatja Baka István életét, vers- és prózaköteteit, a szegedi szerkesztőségekben - a Tiszatájban és a Kincskeresőben - végzett munkáját és - az idén 90 éves - Ilia Mihály szerkesztő, irodalomtörténész szerepét pályafutása alakulásában.
    

A május 22-ig látható kiállítás hamarosan videóinstallációval is bővül, melyen Baka-verseket és a költőről szóló megemlékezéseket is hallgathatnak az érdeklődők. A tárlat megnyitóját követően emlékséta indul, melyen életének fontos szegedi helyszíneit járhatják végig a résztvevők. A Szegedi Egyetemi Színház előadásában középiskolásoknak rendhagyó irodalomórákat tartanak. Kiállítással emlékeznek Baka Istvánra a szegedi Belvárosi mozi előcsarnokában, és egy virtuális tárlat (https://www.szofipress.com/online-kiaacutelliacutetaacutes.html) is bemutatja munkásságát. A honlapon fotók, kéz- és gépiratok, publikációk és zenés vers-videók láthatók és olvashatók.
    

Baka István költő Szekszárdon született 1948. július 25-én. A szegedi egyetemen magyar-orosz szakon szerzett diplomát. Első versei a Tiszatájban jelentek meg 1969-ben. Költészetének meghatározó eleme az orosz irodalom, a komolyzene és tanára, Ilia Mihály, akinek figyelme egész életén át követte. Két év szekszárdi tanárkodás után 1974-ben került vissza a csongrádi megyeszékhelyre. 1993 őszén nagy sikerű műfordítói szemináriumot indított a szegedi egyetemen. Az orosz líra egyik legjelesebb műfordítója volt.
    

Életműve nagy utat futott be, amelyet 1995. szeptember 20-án bekövetkezett korai halála tört ketté. Sírja a szekszárdi temetőben található, síremlékének alkotója Farkas Pál szobrászművész. Szülőházát 2001-ben avatták irodalmi emlékhellyé Szekszárdon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com