Bakonyi Csilla, Sodró Eliza és Csathó Norbert a Kaszás Attila-díj idei három jelöltje

Bakonyi Csilla, Sodró Eliza és Csathó Norbert lettek a Kaszás Attila-díj idei jelöltjei. Csütörtöktől lehet szavazni, hogy melyikük kapja meg a rangos szakmai elismerést szeptemberben - hangzott el a díj jelöltjeit bemutató csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.A Kaszás Attiláról elnevezett, 2008-ban alapított díj az egykori színművész szellemi örökségét kívánja megőrizni, továbbadni, és mára a magyar teátrumi világ egyik legrangosabb civil elismerésévé vált - mondta Novák Irén művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár az eseményen.

"Ez a díj azért egyedülálló, mert elnyeréséhez a megkérdőjelezhetetlen szakmai tudás nem minden, fontos kritérium az alkotóközösség érdekében kifejtett munka is, mindemellett ráirányítja a figyelmet a kiemelkedően gazdag hazai színházművészet egészére, sikereire" - emelte ki az államtitkár.

Hozzáfűzte: "napjainkban egyre inkább felértékelődik a közösségek megtartó ereje, és azoknak az embereknek a személye, akik ezen közösségek építésében, összetartásában és megerősítésében áldozatos szerepet vállalnak".

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az elismerés azonban felelősség is, hiszen a díjazott személye és értékteremtő munkássága példaként áll majd a jövő nemzedékei előtt.

A kulturális kormányzat elkötelezett abban, hogy a példaértékű életművek elismerésével, valamint nem állami rendszerű díjak támogatásával az alapértékek mellé álljon - fűzte hozzá.

A Kaszás Attila-díjat Pokorni Zoltán és Szűcs Gábor alapította 2008-ban, egy évvel a Jászai Mari-díjas színész halálát követően. A díjazott személyét a magyarországi és határon túli, állandó társulattal rendelkező kőszínházak, valamint a jelentősebb alternatív színházi műhelyek tagjai maguk közül választják ki, majd a jelöltek közül szavazással döntik el, ki legyen a három döntőbe jutó. Közülük kerül ki a végső nyertes, akiről szavazás útján a közönség dönt.

Az elismerés minden évben egy kisplasztika, amely Paulikovics Iván szobrászművész munkája, valamint pénzjutalomban is részesül a nyertes művész. Idén 31 társulat jelölt színművészt a díjra, a közönségszavazás szeptember 4-ig tart.

Az elismerést a korábbi években Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor, Schneider Zoltán, Krisztik Csaba, Nagy Csongor Zsolt, Orosz Ákos, Földes Tamás, Rusznák András, Harsányi Attila, Csankó Zoltán és Balla Eszter vehette át.
A díjat szeptember 9-én a Debreceni Csokonai Színházban, az Országos Színházi Évadnyitó ünnepség keretében adják át.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com