Balassi Intézet - Martonyi: a kultúrával lehet az ország igazi arcát megmutatni

Magyarország valódi kitörési lehetősége a kultúra, ezen keresztül mutathatja meg az ország az igazi arcát - mondta Martonyi János külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

images (1)

A tárcavezető a Balassi Intézet igazgatói találkozóján kiemelte: a Magyarországgal kapcsolatban jelenleg zajló vitákban fontos érv lehet az ország kulturális teljesítménye, hiszen ha valaki megismeri a magyar kultúrát, nem vonhatja kétségbe az ország elkötelezettségét az európai értékek, a jogállamiság és a demokrácia mellett.

Kifejtette: míg korábban egy ország befolyását a katonai erő határozta meg, erről ma már kevesebb szó esik és inkább a gazdasági teljesítmény kerül előtérbe, ráadásul minél kisebb országról van szó, ez annál inkább így van. Ennek oka, hogy ma már az országok nem törekednek területszerzésre és belátták, hogy nem létezik világuralom - vélekedett.

Martonyi János hangsúlyozta: egy ország erejét, befolyását a kulturális teljesítmény is meghatározza és Magyarország ebben mindig is nagyon erős volt. Emlékeztetett arra, hogy a visegrádi csoport (V4, Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország) is a hasonló kulturális háttér révén vált mára hatékony politikai és gazdasági együttműködéssé és a közép-európai térséget is a közös szellemi, kulturális gyökerek fogják össze.

A külügyminiszter arra is kitért, hogy a keleti nyitás legfontosabb dimenziója ugyan a gazdaság, de a kultúra is fontos. "Maradandó élményeket ott tudunk adni a világnak, ahol a kultúránkkal jelenünk meg" - fogalmazott.

Hatos Pál, a Balassi Intézet főigazgatója az eseményen arról beszélt, hogy az elmúlt évben 200 kiállítást és 220 koncertet szerveztek, 19 nemzetközi könyvvásáron vettek részt, továbbá 15 ezer nyelvórát adtak a magyar nyelvi tagozat képzésében. A Linzi Magyar Napokon 350 ezer látogató vett részt, a washingtoni Smithsonian Folklife fesztiválnak pedig 1,2 millió érdeklődője volt - idézte fel.

Az intézet jelentősebb eseményei között említette a Tallinnban tavaly, a Herendi Porcelánmanufaktúrával közösen rendezett kiállítást, a Nyolcak grafikai kiállítást Bécsben, Az ajtó című film bemutatását, a magyar-olasz kulturális évadot, valamint a hétvégi magyar iskolák világtalálkozóját.

A Balassi Intézet csütörtökön és pénteken tartja igazgatói találkozóját a Budapest Music Centerben. A rendezvényen az elmúlt évben az intézet által szervezett nemzetközi eseményeket foglalják össze. A találkozó másik témája a zenei intézmények és menedzsmentek tapasztalatainak megosztása és a fesztiválszervezés.

A találkozó alkalmából kiadott sajtóközlemény szerint a Balassi Intézet egyik legfontosabb célja, hogy a magyar kultúra a világ minden táján elérhető, megismerhető legyen. A külföldi magyar intézetek és szakdiplomaták tevékenysége tavaly is jól láthatóan ötvözte a magyar kultúra értékeit bemutató eseményeket, programsorozatokat és a részvételt a nemzetközi kulturális életben.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com