Balett-thrillerrel jelentkezik a Szegedi Kortárs Balett

Balett-thrillerként dolgozza föl Fekete hattyú címmel Csajkovszkij 150 éve megálmodott klasszikusának történetét a Szegedi Kortárs Balett, a Juronics Tamás koreografálta darabot április 12-én mutatják be Szegeden - tájékoztatta a társulat szerdán az MTI-t.A különleges darabban a balettművészet legismertebb művének nyomán más megoldásokon keresztül keresik az eredeti történettel való alapvető kapcsolatokat és különbségeket, a felszín alatt rejlő valóságot. A hattyúk tava mindig egyfajta nézői elvárást von maga után, hiszen Csajkovszkij 150 éve megálmodott klasszikusáról van szó.
    

Juronics Tamás szerint a társulat számára nem az a feladat, hogy szembemenjen a tradícióval, hanem hogy másik látószöget mutasson, alternatívát adjon a szimbolikus mese mai megfejtésére.

A Fekete hattyú elnevezés az eredeti nagybalett-tel való összehasonlítást igyekszik kikerülni, ugyanakkor a legismertebb negatív karakter kiemelése nyilvánvalóan pszichoanalitikus megközelítést sejtet. Van a történetben egy, a lelkekben keresendő sötét szál, amely többek között gyilkossághoz, nyomozáshoz, a néző számára is megfejtendő titkokhoz vezet.
    

A legfőbb karaktereket és az alapvető formai elemeket ugyan megtartják, de más a történetvezetés, és jelentéstartalmakban az új darab sok ponton ellentéte az eredetinek, egyfajta játék a témával. A hagyományos verzióban az egymással rivalizáló két szerepet, a fehér és a fekete hattyút ugyanaz a táncosnő táncolja, míg a Fekete hattyúban egy személy két alakját két külön művész játssza. A darab végére ugyanis kiderül, hogy személyiséghasadás, a skizofrénia egyik fajtájának ábrázolásáról van szó.
    

A történet egy 19. századi pszichiátria falai között játszódik, ahol fehér kényszerzubbonyszerű öltözéket viselő lányok élnek. A klasszikus feldolgozásban a hattyúlét elvarázsolt állapotot, rabságot jelent, a most színpadra kerülő műben a belső lelki szabadságot, a meggyötört testből és félelmekkel teli világból a boldog mesébe való elszárnyalást szimbolizálja. A furcsa, szinte szárnyakat idéző, hosszú, bő ujjú jelmezek lekötözött madarakra emlékeztetnek, egy olyan köztes állapotot, az átváltozás pillanatát mutatják, amikor a viselői még nem hattyúk, de már nem is normális emberek. A lányok e két állapot között lebegnek és csak egy pici kell számukra ahhoz, hogy megváltozva a ruha szárnyakká váljon és elrepítse őket a valóságból.
    

A szegedi premiert követően a társulat a darabbal brüsszeli, majd párizsi bemutatóra utazik, a színpadi látvány megteremtésekor ezért sem használhattak monumentális díszleteket. A kórház valóságát idéző fallal és áttetsző paravánokkal hozzák létre a teret, melyet különleges, dupla vetítéssel emelnek el a hallucinációk, a mese világába.
    

A külföldi vendégjátékot követően a produkció budapesti bemutatóját május 2-án tartják a Nemzeti Táncszínházban, majd az előadás újra látható lesz Szegeden, május 16-án pedig Balatonfüreden is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com