Balikó Tamás nevét veszi fel Vajszló művelődési háza

Balikó Tamás nevét veszi fel Vajszló művelődési háza: a vasárnap esti névadó ünnepségen a 2014-ben elhunyt pécsi színművészre, rendezőre, színházigazgatóra emlékeznek kollégái, barátai a baranyai nagyközségben.Balikó TamásHorváth István, Vajszló polgármestere az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a Pécsi Nemzeti Színház egykori igazgatója 2005-ben költözött az ormánsági nagyközség és Páprád között található birtokára. "Onnantól kezdve a helyi közösség meghatározó, szeretett tagja lett, identitása részévé vált a nagyközség" - idézte fel, hozzátéve: a vajszlói képviselő-testület egy emberként támogatta, hogy Balikó Tamás nevét vegye fel a művelődési ház.

A 19 órakor kezdődő eseményen Horváth István és Simon István, a Pécsi Nemzeti Színház korábbi ügyvezető igazgatója emlékezik majd a karizmatikus színházi emberre és barátra. Az ünnepi gálaműsorban Bánky Gábor, Bókai Zoltán, Füsti Molnár Éva, Götz Attila, Györfi Anna, Köles Ferenc, Németh János, Stenczer Béla, Stubendek Katalin és Vermes Tímea, a Pécsi Nemzeti Színház művészei, továbbá Lovas Rozi, a Pesti Magyar Színház és Szőcs Artur, a Miskolci Nemzeti Színház művésze tiszteleg egy-egy produkcióval Balikó Tamás emléke előtt.

Balikó Tamás 1981-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész, 1990-ben rendezői szakán. A Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1987-től a Vígszínház, a Játékszín, a Szegedi Nemzeti Színház és a Madách Színház tagja volt. Cserhalmi Györggyel 1991-ben megalapította a Labdatér Teátrumot.

A művész 1993-tól 2011-ig a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójaként tevékenykedett, de pályafutása során volt művészeti tanácsadó a budapesti Nemzeti Színháznál és magántanár a Kaposvári Egyetemen. A halála előtti években szabadúszó színészként, rendezőként dolgozott.

Balikó Tamás rendezéseit határozott elképzelés, biztos színészvezetés jellemezte. Főbb rendezései közé tartozott Nádas Péter Takarítás, Eugene O'Neill Utazás az éjszakába, Agatha Christie A vád tanúja, David Mamet Floridai öröklakás eladó, Gioachino Rossini A sevillai borbély, Arthur Miller Az ügynök halála és Leonard Bernstein West Side Story című darabja.

Horváth István az MTI kérdésére elmondta, hogy Vajszló művelődési házát az 1980-as évek közepén alakították ki egy egykori magtárépület bővítésével, és rendszeresen tartanak benne - egyebek mellett - színházi előadásokat is, a Pécsi Harmadik Színház társulata például visszatérő vendége az intézménynek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com