Balkán Kobra: krimivígjáték a Turay Ida Színházban

Balkán Kobra címmel zenés krimivígjátékot mutatnak be január 26-án a fővárosi Turay Ida Színházban Sztárek Andrea rendezésében."Egy unatkozó szépasszony bérgyilkost fogad fel férje megölésére. A megbízott, a Balkán Kobra azonban nincs a helyzet magaslatán, egyebek mellett rosszul lát, ezért vaktában lő" - mondta a rendező szerdán az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsora közös adásában.

    
Mint elhangzott, a darab eredetijéül szolgáló művet Ivan Kusan horvát szerző írta, amit Galócza címmel 1986-ban a Katona József Színházban bemutattak. Később ebből írta Tasnádi István a Balkán Kobrát, amit az elmúlt években a Thália Színházban és Békéscsabán is játszottak. "Ez a verzió a 20. század végén játszódik, amikor az ENSZ-békefenntartók még Horvátországban vannak.


A mi előadásunkban nagyon fontos a balkáni zene, amelyet Monori András írt. Szeretnék olyan hangulatú előadást létrehozni, mint amilyen Kusturica filmje, a Macskajaj volt. Elképzeléseim szerint a muzsika a prózai jelenetek alatt is szólni fog a háttérben, akárcsak a filmekben" - fejtette ki Sztárek Andrea. A rendező kitért arra, hogy korábban nem látta a Balkán Kobrát más színházakban, így lehetősége sem volt beemelni bármit az előző előadásokból.
   

A Turay Ida Színházban a főbb szerepekben Fehérvári Péter, Bódi Barbara/Kovács Olga, valamint a Balkán Kobraként Cservenák Vilmos látható.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com