Balog: Csoóri azt kutatta, ami fontos az egyén, a magyar és a közösség életében

Csoóri Sándor azt kutatta, ami fontos az egyén, a magyar és a közösség életében - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere szombaton Gárdonyban, ahol a költő születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen felavatta a Fejér megyei irodalmi emlékfal legújabb, Csoórit ábrázoló domborművét. Balog Zoltán avatóbeszédében kiemelte, hogy Csoóri Sándor "a semmi ellen, a valamiért szervezett közösséget, folytatott párbeszédet, alapított televíziót, írt verset és nagyon sokszor leginkább szenvedett a valamiért". Úgy vélte, itt az ideje a költő élettörténetét elmondani, hogy mit hozott létre, mit tett, és hová kerülhet mindaz, amit alkotott.

"Terepfelverő előőrs akart lenni, ezt a terepet igyekezett betölteni teremtő gondolatokkal" - fogalmazott a miniszter feltéve a kérdést: hol az a terep, ahová vezetni akart a teremtő gondolatokat keresve, amiket 1956 után módszeresen kiirtottak a közgondolkodásból.   

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com