Balog József zongoraművész veheti át idén a Lajtha-díjat

Balog József zongoraművész veheti át a Lajtha László Alapítvány Kuratóriumának díját kedden, a magyar kultúra napján Budapesten, a Márványteremben, a Bartók Rádió Lajtha-emlékkoncertjén."Balog József zongoraművész rendkívül elhivatottan adja elő Lajtha László műveit évek óta különböző előadótermekben, tavaly pedig a 125. évforduló tiszteletére az összes Lajtha-zongoraművet CD-re játszotta. Aki egy kicsit is ismeri Lajtha műveit, annak nem kell ecsetelnem, hogy ez milyen kitartó, precíz, s főként türelmes munkát, milyen mérhetetlen sok gyakorlást igényel" - emelte ki az MTI-hez eljuttatott laudációjában Gyurkó Csilla, Lajtha László hagyatékának gondozója.

    
Emlékeztetett arra, hogy Lajtha László nem szerette a sablonos dolgokat, egyéniség volt, s darabjai is ezt tükrözik. Magas színvonalon tudott csak alkotni, fél- és fércmunkat nem adott ki a kezéből. Balog József generációjának egyik legtehetségesebb zongoristája, briliáns technikájával és érzékeny, mély zeneiségével kivívta a kritikusok elismerését és a közönség szeretetét. A standard zongorista repertoár mellett szívesen játszik kevésbé ismert remekműveket, kortárs zenét és jazz inspirálta klasszikus zenét, nevéhez fűződik megannyi kortárs zenei mű bemutatása.


A művész mintegy ezer koncertet adott szólistaként és kamarazenészként a világ 3 kontinensének több mint 25 országában, játékát eddig 10 CD-felvétel őrzi. Balog József zongoraművészi tevékenysége mellett a világ nagynevű intézményeiben tart mesterkurzusokat. A többszörös nemzetközi díjjal kitüntetett művész 2018-ban Liszt Ferenc-díjban részesült.
    

A Lajtha László Alapítvány díját minden évben olyan muzsikus, zenetörténész, pedagógus, kiadó kapja, aki sokat tett Lajtha László életművének megismertetéséért. A kitüntetést Gyurkó Csilla Lajtha-örökös adja át Balog Józsefnek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com